Belgrád csak a számára kedvezően tudósító külföldi újságírókkal szimpatizál <br/>

Vágólapra másolva!
A Goran Szvilanovics vezette Szerbiai Polgári Szövetség (GSS) szerdán tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a belgrádi hatóságok a múlt héten nem hosszabbították meg Dezső János magyar rádiótudósító tartózkodási engedélyét, és a tudósító emiatt távozni kényszerült a jugoszláv fővárosból.
Vágólapra másolva!

A GSS emlékeztetett nyilatkozatában a Mirjana Markovics (Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök felesége) nevével fémjelzett Jugoszláv Egyesült Baloldal nemrégiben közzétett állásfoglalására, amelyben a külföldi újságírókat árulóknak bélyegzi meg. E nyilatkozat után várható volt a sajtószabadság megnyirbálása, az információk cenzúrája.

"A legújabb csapás a külföldi újságírók ellen irányult" - állapította meg a nyilatkozat. A belgrádi hatóságok eljárása ellen tiltakozott hétfőn a - 28 rádió- és közel húsz tévéállomást tömörítő - Független Elektronikus Médiumok Szövetsége is.

Dezső János, mint az [origo] beszámolt róla, múlt szerdán kényszerült elhagyni Belgrádot. A magyar-jugoszláv állampolgárságú újságíró 1996-ban érkezett a jugoszláv fővárosba a Magyar Rádió tudósítójaként, és már hosszú ideje nem élt jugoszláv állampolgárságával. A hatóságok arra hivatkozva hárították el tartózkodási engedélye meghosszabbítását, hogy csak akkor maradhat, ha a jugoszláv törvények vonatkoznak rá.

(MTI)

Korábban:

(1999. november 25.)