Elnökválasztást tartanak Chilében<br/>

Vágólapra másolva!
Valószínűleg lesz második fordulója is a chilei elnökválasztásnak, mivel várhatóan egyik jelölt eredménye sem éri majd el az 50 százalékot. A két legesélyesebb jelölt: Augusto Pinochet volt diktátor híve, Joaquín Lavín és a néhai Salvador Allende elnök híve, Ricardo Lagos.
Vágólapra másolva!

A chilei elnökválasztás két esélyese a szavazás megkezdését követően úgy nyilatkozott: biztos abban, hogy a választók leváltják a jelenlegi elnököt, Eduardo Freit. A szavazást vasárnap rendezték meg a dél-amerikai országban.

A választás előtti legutolsó közvélemény-kutatás szerint Ricardo Lagosra a szavazók 46, jobboldali vetélytársára, az Augusto Pinochet tábornok hívének számító Joaquín Lavínra 40 százalékuk szavaz. Ha tehát egyikük eredménye sem éri el az 50 százalékot, szükség lesz második fordulóra is. Ha Lagos nyer, ő lesz az első szocialista párti államfő Augusto Pinochet tábornok 1973-as katonai hatalomátvétele és diktatúrája óta.

A 61 éves Lagos a balközép irányultságú koalíció, a Concertacion jelöltje. Azóta, hogy Pinochet rémuralma után 1990-ben helyreállították a demokráciát, a pártszövetség kormányozza az országot.

A Szövetség Chiléért elnevezésű politikai alakulat jelöltjeként induló 46 éves Lavín a szavazás előtt azt jósolta, hogy lesz második forduló, és azon, január 16-án le fogja győzni Lagost.
Lavin a diktatúra idején Pinochet médiaügyi tanácsadója volt. A választási kampányban sok szavazatot szerzett annak kihasználásával, hogy a nagy arányú munkanélküliség miatt sokan elégedetlenek.
Lagosnak viszont a néhai Salvador Allende elnökkel voltak politikai kapcsolatai.

Hírügynökségi jelentések szerint a kampányban mindkét elnökjelölt kerülte a Pinochettel, illetve az Allendével kapcsolatos kényes témákat. Ezt az űrt használta ki az esélytelen, a felmérések szerint a szavazók csupán hét százalékát maga mögött tudó kommunista elnökjelölt, Gladys Marin. Kampányában hevesen támadta a tábornokot.

A dél-amerikai országnak 15 millió lakosa van. Közülük több mint nyolcmillió a szavazásra jogosultak száma. Chile területe kétmillió négyzetkilométer, Argentina, Bolívia, Peru és a Csendes-óceán határolja. Lakosságának 77 százaléka római katolikus vallású.

Eduardo Frei jelenlegi elnök márciusban köszön le hatéves hivataláról.

(MTI)