Svájcban zárolták az egykori nigériai diktátor bankszámláit<br/>

Vágólapra másolva!
120 darab, összesen 551 millió dollár értékű bankszámlát zároltak Svájcban az egykori nigériai diktátor, Sani Abacha kétes eredetű pénzei után folyó nyomozásban. A másfél éve szívbetegségben meghalt Abachát és klikkjét hazájában legalább 2 milliárd dollár ellopásával vádolják.
Vágólapra másolva!

A befagyasztás Genfben hét, Zürichben három bankban vezetett, összesen 120 számlát érint. A nyomozást vezető vizsgálóbíró, Georges Zecchin szerint ez az összeg "viszonylag csekély" ahhoz képest, hogy az afrikai országot öt éven át, 1998. júniusi haláláig irányító Abachát és az őt körülvevő klikket legalább 2 milliárd dollár ellopásával vádolják. A számlák befagyasztása egyelőre január 15-ig szól, de a további kutatásokhoz bizonyosan több idő kell.

Nigéria új, a 15 évi katonai uralom után ez év februárjában demokratikusan megválasztott kormánya ősszel kérte fel Svájcot, hogy nyújtson segítséget az ottani bankokban elrejtett Abacha-pénzek felkutatásában. A vád szerint a véreskezű diktátor és szűk köre rendszeresen fosztogatta a nigériai központi bankot, és csalással, megtévesztéssel, zsarolásal jutott hatalmas összegekhez, amit azután külföldön igyekeztek tisztára mosni.

Svájc legfelsőbb bírósága 1997-ben ítéletet hozott arról, hogy az ország bankjai utaljanak át a Fülöp-szigeteknek 590 millió dollárt, amelynek számlatulajdonosa az ázsiai ország korábbi teljhatalmú elnöke, Ferdinand Marcos volt. A precedensértékű indoklás szerint Svájc érdekei ellen való, hogy az ország "biztos menedéke" legyen a bűnös eredetű vagyonoknak.

(MTI)

Ajánló:

A Magyar Nemzet elemzése (1999. február 27.)