[origo] nagyvilág>
Tovább húzódik a román kormányválság
1999. 12. 15., 23:38|Constantinescu elnök a PNTCD küldöttségével folytatott tárgyalás után az esti órákban konzultációt kezdett a kormánykoalíció többi pártjának vezetőivel. Az államfő délután fogadta az elnöki palotában Ion Iliescut, a legnagyobb ellenzéki erő, a Szociális Demokrácia Romániai Pártjának (PDSR) vezetőjét.
A PDSR elnöke kifejtette, hogy pártja azt tartaná elfogadhatónak, ha az államfő egy olyan, politikailag független személyt jelölne ki miniszterelnöknek, aki biztosítékot jelentene a jövő évben esedékes választások tisztaságára. Iliescu jelezte, hogy pártja külön figyelni fogja, ki lesz a belügy-, illetve az igazságügyi miniszter.
Miközben Ion Iliescu pártjának azt a véleményét tolmácsolta az államfőnek, hogy a válság megoldásának legjobb módja a választások előrehozása lenne, Adrian Nastase, a PDSR első alelnöke rendkívül heves támadást intézett az államfő ellen. "A PDSR a többi ellenzéki párttal együtt határozottan vissza fogja verni az államfő diktatúrájának bevezetésére tett kísérleteket" - jelentette ki.
Nastase szerint Constantinescu megsértette az alkotmányt, amikor elnöki rendelettel mentette fel Radu Vasilét és helyére átmeneti kormányfőt nevezett ki. "A PDSR Radu Vasilét tekinti törvényes kormányfőnek. A törvényhozás nem dolgozhat együtt az átmeneti miniszterelnökkel és kormányával, mert amíg a parlament Vasilét fel nem menti, az átmeneti kormány egyetlen intézkedése sem tekinthető érvényesnek" - mondta.
(MTI)
Korábban:
(1999. december 14.)
Címlapsztori»
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
Egy újabb lépés lehet a nemzethalál felé vezető úton az új orosz oktatási törvény, amely néhány szakértő szerint alapjaiban fenyegeti az Oroszországban élő kisebbségek, ...
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Beindult a nyerészkedés az új influenzával
Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
Kik nézik szúrós szemmel Orbánt?
Mosolyszünet kezdődött az Egyesült Államokkal, összebalhéztunk Romániával, a németek és az osztrákok is szúrós szemmel néznek Magyarországra. Az Orbán-kormány három év ...
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
- Halálra késeltek egy nőt Pécsen
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Mindenbe belekóstolt Őszöd állítólagos tanúja
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
- Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
- Négy amerikait öltek meg a drónok
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- A saját fiát is kínozta Szita Bence gyilkosa
- Zuhanó öngyilkos ölt meg egy hétéves kislányt Dél-Koreában
- Vidnyánszky sajnálja a buzizást
- Orbán: Volt, hogy nem számított a matek
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkuldj, járj jól! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Lego Chima játékok
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1304/2013042650.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)