Kabmodzsa nem vár az ENSZ-re a vörös khmerek perével<br/>

Vágólapra másolva!
Kambodzsa minél előbb le akarja folytatni a volt vörös khmer vezetők perét. A kormány szerint nem kell megvárniuk New York álláspontját.
Vágólapra másolva!

Kambodzsa mielőbb le akarja folytatni a volt vörös khmer vezetők perét. A kormány kidolgozta a különleges tövényszék felállításának részleteit, és törvénytervezet szövegét elküldi az ENSZ-nek véleményezésre. A phnompeni kormány szóvivője pénteken elmondta: a törvénytervezet jóváhagyása a kabinetre, a parlamentre, a szenátusra és a királyra tartozik. New York álláspontját nem szükséges megvárni. A tervezet kambodzsai, de "nemzetközi jellegű" bíróság felállítását irányozza elő Pol Pot volt cinkosainak felelősségre vonására. Megszerkesztésénél támaszkodtak három "baráti" ország, Franciaország, India és Oroszország jogászainak tanácsaira.

Phnompen és az ENSZ hónapok óta tartó tárgyalásai elakadtak a bíróság összetételének kérdésén. A világszervezet zömmel külföldi bírákból álló tanácsot szorgalmazott. Kambodzsa ellenben a nemzeti szuverenitás nevében ragaszkodott ahhoz, hogy saját bírái legyenek többségben. Egy amerikai kompromisszumos formula szerint a tanács öt bírájából három lenne kambodzsai, kettő pedig külföldi, de bámiféle döntéshez négy bíró beleegyezése lenne szükséges.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(1999. szeptember 29)