Nisben folytatódnak az ellenzéki tüntetések <br/>

Vágólapra másolva!
A Szövetség a Változásokért (SZP) szerbiai ellenzéki tömörülés nisi szóvivője, Stevan Radmilovics hétfőn közölte: a dél-szerbiai városban működő SZP-szervezet folytatja tüntetéseit annak ellenére, hogy a tömörülés a hét végén Belgrádban beszüntette utcai megmozdulásait.
Vágólapra másolva!

Az SZP a regionális pártokat tömörítő Demokratikus Pártok Szövetségével karöltve szeptember 21. óta szervezte szerbiai városokban csaknem mindennapos utcai tüntetéseit, hogy Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök távozását, átmeneti kormány létesítését, valamint minden szinten előrehozott választások kiírását követelje.

Az utcai nyomásgyakorlás nem járt eredménnyel. A belgrádi tüntetők száma az első napok 40-50 ezres megmozdulásai után - ekkor kétszer is összecsaptak a rohamrendőrséggel - fokozatosan apadt és az utóbbi időben más csak néhány száz tüntető vonult fel. Az SZP szombaton tartotta utolsó felvonulását.

A belgrádi sajtó szerint a kudarc vitát váltott ki az SZP vezetésén belül, amely a tömörülés eddigi vezéralakja, Zoran Djindjics félreállításához is vezethet. Radmilovics újságíróknak hétfőn hangsúlyozta, hogy a történtek után a nisiekre "több felelősség hárul a szabadság lángjának megőrzéséért". Az SZP tüntetései alatt hosszú ideig a déli városban tartották a legnépesebb megmozdulásokat.

December elején az EU-fűtőolaj körüli huzavona hatására néhány napig a Vuk Draskovics vezette Szerb Megújhodási Mozgalom helyi szervezete is részt vett a tüntetéseken, de országos szinten elmaradt a két fő ellenzéki erő összefogása.

(MTI)