Szilveszterkor szemet hunynak a kábítószerezés felett Angliában<br/>

Vágólapra másolva!
Ideiglenesen engedélyezik a drogozást az angol rendőrök. A Guardian című napilap értesülése szerint szilveszter éjszaka senkit sem fognak letartóztatni kábítószerfogyasztás miatt. Magyarországon nem várható hasonló hozzáállás. A mi rendőreink azt ígérik, még szigorúbbak lesznek a részegekkel és a drogosokkal, mint az év többi napján.
Vágólapra másolva!

Mi a véleménye arról, hogy Nagy-Britanniában szilveszterkor büntetlenül drogozhatnak az emberek? Ön jónak tartaná-e, ha a magyar rendőrök is szemet hunynának a drogfogyasztás felett az év utolsó napján?

Szilveszterkor hagynám, hogy könnyű drogokat használjanak a bulizók.
Szilveszterkor mindenki olyan kábítószert használ, amilyet csak akar.
Én soha semmit nem engednék, így szilveszterkor se tennék engedményeket.


A zsaruk szerint ugyanis lehetetlen volna megakadályozni, hogy a több millió bulizó drogozzon. A hatóságok becslése szerint december 31-én éjfélkor ötmillió ember özönlik az utcákra. Közülük sokan valamilyen kábítószerrel is fokozni próbálják majd jókedvüket. A nyilatkozók ugyanakkor felhívták a figyelmet: a tolerancia a legkevésbé sem vonatkozik a kábítószert árúsító személyekre.

Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője az [origo]-nak elmondta: Magyarországon senki se álmodjon az angliaihoz hasonló lazaságról a rendőrök részéről. A szilveszterkor szolgálatban lévő összes magyar rendőr szondával a markában egész éjjel részegek és drogosok után fog kajtatni. Akit elkapnak, nem számíthat a zsaruk jóindulatára.

Nálunk 31-én is a drogtörvény paragrafusai alapján járnak el a rendőrök: eszerint, akit drogfogyasztáson, termelésen, beszerzésen és kereskedelmen kapnak, az börtönbüntetésre számíthat.

A drogtörvény ide vonatkozó része:

"Aki a hatósági előírások megszegésével kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, a szervezetébe juttat, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz, bűntettet követ el és öt év terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki a hatósági előírások megszegésével kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Az angol bobby-k türelme sem lesz végtelen. Akit randalírozáson csípnek, ugyanolyan szigorra számíthat, mint az év többi napján. A kereskedőket sem kímélik majd a rendőrök, őket ugyanolyan szigorú elbánásban részesítik, mint máskor.

Egy 31-én is szolgálatban lévő angol rendőr szerint egyszerűen lázadás törne ki Londonban, ha megpróbálna mindenkit letartóztatni, aki füves cigivel a kezében mulat a Temze partján.

Sokan félnek a rendőrségi tolerancia hatásától. Csak a múlt héten hárman haltak meg kábítószer túladagolásban. Mindenesetre az utóbbi napokban szigorúbban ellenőrzik a feltételezett kábítószer kereskedőket.

A legnagyobb tömegre Londonban és Edinburgh-ban számítanak. Ezekben a városokban különleges vöröskeresztes csapatok teljesítenek szolgálatot - felkészülve a kábítószermérgezés kezelésére is.

[origo]

Ajánló:

Linkek, tanulmányok, leírások (angolul)