Nike pólókat vontak vissza német áruházakból<br/>

Vágólapra másolva!
Mérgező kémiai anyagot találtak a Borussia Dortmund német focicsapatnak és a szurkolóknak gyártott Nike pólókon. A TBT nevű anyag az emberi szervezet idegrendszerét és immunrendszerét károsítja.
Vágólapra másolva!

Három németországi áruházból Nike pólók ezreit vonták vissza. A német fogyasztóvédelmi tv-csatornán sugárzott egyik riportból az derült ki ugyanis, hogy a Borussia Dortmund német focicsapatnak és a szurkolóknak készült pólók anyagában TBT nevű kémiai anyagot találtak. A nehézfémvegyületet általában a hajók testének, főként a víz alatti részeknek a bevonására használják, hogy megelőzzék algák és csigák megtelepedését a vaslemezen. A TBT az emberi szervezet idegrendszerét és immunrendszerét károsítja.

Egy német szakértő szerint mivel nem tudni, hogy milyen mennyiségű TBT található a pólókban, ezért bizonytalan, hogy mekkora veszélyt jelent a használónak. Megerősítette, hogy ezt az anyagot hajótestek bevonására használják, és nem szabad olyan textíliákban lennie, amelyet emberek viselnek. Az MTI szerint erősen mérgező környezeti hatása miatt 2003-tól kezdve tilos lesz a TBT használata a hajógyártásban is.

Három német áruházlánc elővigyázatosságból már levette a polcairól a sárga-fekete trikókat. A Borussia Dortmund is felfüggesztette a trikók árusítását a klub hivatalos boltjában. A szurkolók eddig négyszázezer darabot vettek a trikókból. A Borussia Dortmund Németország egyik legjobban támogatott csapata, rendszeresen több mint ötvenezres tömeg szurkol a meccseiken.

A Nike Egyesült Államokban található főhadiszállásán gyors kivizsgálást ígértek. A szóvivőjük a BBC-nek elmondta, hogy független tesztekkel szeretnék megerősíteni, hogy a termékeik nem károsak. Nem csak a Németországban forgalmazott termékeket, hanem az egész világon boltokba kerülő árut ellenőrizni fogják. Annak ellenére, hogy a Borussia Dortmund pólóit visszavonták, a csapat a szokásos mezét fogja viselni a vasárnapi meccsén. A klub szóvivője elmondta, hogy komolyan veszik ezt a kérdést, de a csapatban nincs pánik.

Az MTI értesülései szerint nemcsak szurkolóknak szánt egyesületi sporttrikókban, hanem egyéb és más cégek által gyártott ruhadarabokban is találtak német kutatók az egészséget súlyosan veszélyeztető TBT-t. A német fogyasztói egészségvédelmi intézet ismételten felszólította a német hatóságokat, hogy tiltsák meg a TBT alkalmazását. Szakértők szerint a vegyület, amely a bőrön keresztül felszívódva juthat be a szervezetbe, nőknél férfiasodási tüneteket, míg férfiaknál meddőséget okozhat.

Nagy Ágnes, a Nike Magyarország munkatársa az [*****]-nak elmondta, hogy tud a németországi esetről, de a Nike európai központjának kell elküldeni az ilyen irányú kérdéseket, ő nem nyilatkozhat.

[*****]

Ajánló:

(angolul)