Elián nem akar visszamenni Kubába<br/>

Vágólapra másolva!
Nem kíván visszatérni Kubába Elián González, az a kisfiú, akit az amerikai parti őrség november végén mentett ki Florida partjainál az Atlanti-óceánból.
Vágólapra másolva!

Bob Smith republikánus párti New Hampshire-i szenátor szombaton találkozott a 6 éves kisfiúval. Mint elmondta, két órát töltött el Elián és - korábban Floridába menekült - rokonaival. A kisfiú arra kérte őt, hogy legyen a segítségére. A szenátor kijelentette: minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a fiúnak ne kelljen visszatérni a szigetországba.

Elián édesanyja és nevelőapja társaságában csónakon menekült Kubából az Egyesült Államokba. A vízi jármű azonban elsüllyedt, és a bárka utasai közül az amerikai parti őrség csak Eliánt tudta kimenteni.

A kisfiú floridai rokonai gondoskodnának felneveléséről, ám Elián Kubában élő apja követeli fia hazaszállítását. Az amerikai bevándorlási hivatal helyt adott az apa keresetének, de a gyermek kiadásának a megakadályozásáért immár a legmagasabb szintű amerikai vezető körök is csatasorba álltak.

Elián ügye a szigetországban és Floridában is nagy vihart kavart. A bevándorlási hivatal döntéséig Kubában nap mint nap tüntetők vonultak az utcára, hogy követeljék a kisfiú hazaengedését. Miután azonban megszületett az apa számára kedvező döntés, a floridai kubai emigránsok kezdtek heves tiltakozásba.

(MTI)

Korábban:

(2000. január 6.)