Brigitte Bardot felajánlotta Putyinnak, hogy megírja az orosz állatvédelmi törvényt<br/>

Vágólapra másolva!
Brigitte Bardot egykori francia színésznő, aki ma az állatok jogaiért küzd, hamarosan meglátogatja Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnököt. Bardot felajánlotta, hogy segít kidolgozni Oroszországban az állatok védelméről szóló törvényt.
Vágólapra másolva!

Brigitte Bardot és Vlagyimir Putyin több e-mailt és levelet is váltott. Bardot azt kérte: Putyin tegyen meg mindent annak érdekében, hogy eltöröljék a kutyákra való vadászatot Oroszországban. Azt is felajánlotta, hogy segít megfogalmazni az állatok védelméről szóló törvényt - írta a BBC.
Putyin végül meghívta Bardot, hogy látogasson el Moszkvába. Leveleiben méltatta Bardot alapítványának munkáját és mindazt, amit az állatok védelmében tesznek.

Bardot elfogadta a meghívást. "Hamarosan elmegyek, és megköszönöm Putyin úr szívességét. Addig is az általam szeretett orosz népnek és az általam tisztelt Putyin úrnak minden jót kívánok a 2000. évre" - nyilatkozta.
Azt is elárulta: mit válaszolt Putyin az állatok védelméről szóló törvénnyel kapcsolatos javaslatára. "Azt mondta: az embereknek mindig is embereknek kell maradniuk, akár egymással, akár az állatokkal szembeni viselkedésük során." Bardot hozzátette: Putyin azzal is egyetértett, hogy az állatkínzás fontos probléma, amivel kiemelten kell foglalkozni, mivel sok orosz helyen nagyon rosszul bánnak az állatokkal.

Brigitte Bardot a múlt évben már kétszer felszólalt a kelet-európai régióban az állatok védelme érdekében - írta a BBC. Először egy dél-magyarországi farkascsalád megmentéséért emelte fel a szavát, majd a bolgár elnöknél tiltakozott, amiért kizsákmányolják Bulgáriában a medvéket, és különböző produkciók bemutatására kényszerítik őket, például táncolásra.

Ajánló:

(angolul)