Keddtől valószínűleg megnyílik a pristinai repülőtér<br/>

Vágólapra másolva!
Kéthónapos kényszerű szünetet követően kedden valószínűleg ismét megnyílik a polgári légi közlekedés előtt a szerbiai Koszovó tartomány székhelye mellett fekvő slatinai repülőtér.
Vágólapra másolva!

A légikikötőt november 21-én zárták le a polgári forgalom elől, miután a tartomány északi részén lezuhant az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) egyik repülőgépe. A fedélzeten tartózkodó 24 személy életét vesztette.

A misszió december 15-én egyszer már elrendelte az újbóli megnyitást, ám ennek végrehajtása a nemzetközi légi közlekedési intézet szakértői vizsgálata nyomán elmaradt. A misszióhoz közelálló források hétfőn elmondták: a polgári járatok felújítása a Pristinában tartózkodó szakértők vizsgálatának eredményétől függ. Amennyiben a jelentés, a misszió várakozásának megfelelően, kedvező lesz, a humanitárius segélyt szállító gépek újra igénybe vehetik a légikikötőt.

A slatinai repülőtér megnyitása után a légi forgalmat változatlanul a NATO-vezetésű nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) irányítja majd. A jugoszláv haderő kivonásáról júniusban kötött egyezmény a KFOR hatáskörébe utalta a koszovói légtér ellenőrzését.

A novemberi légikatasztrófa okairól a múlt hónapban, a sűrű ködöt okoló vélemények mellett, olyan feltételezések is napvilágot láttak, hogy a WFP polgári pilótái esetleg félreértelmezték a KFOR katonai légiirányítói által alkalmazott szakkifejezéseket.

(MTI)

Korábban:

(1999. november 12.)