Egy japán munkanélküli fel akarta robbantani a tokaimurai nukleáris központot<br/>

Vágólapra másolva!
A japán rendőrség letartóztatott egy férfit, aki fel akarta robbantani a tokaimurai nukleáris központot, ahol négy hónappal korábban a szigetország eddigi legsúlyosabb sugárszennyeződése történt.
Vágólapra másolva!

A rendőrség kedden jelentette be, hogy a múlt csütörtökön őrizetbe vett 39 éves Osiba Tacufumi bevallotta, hogy házi készítésű robbanószerkezettel a levegőbe akarta repíteni az urándúsító üzemet, és utána öngyilkosságot követett volna el.

A férfinak nem sikerült bejutnia a nukleáris központba, így bombáját csak a komplexum közelében tudta elhelyezni. A benzinnel töltött fémhengerekből, vezetékekből és elemekből összeállított robbanószerkezet csődöt mondott. A rendőrök gyorsan felfedezték, majd készítőjét is letartóztatták.

A tokaimurai központban tavaly szeptember végén nukleárisfűtőelem-készítés közben a felhasznált urán mozgatásakor baleset következett be. Az ellenőrizetlen láncreakció által kiváltott súlyos sugárszennyeződés közel száz alkalmazottat fertőzött meg, egy ember pedig életét vesztette.
A tokaimurai volt a japán atomenergetikai ipar legsúlyosabb balesetre.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(1999. szeptember 30.)