Pinochet a jövő héten visszakaphatja szabadságát<br/>

Vágólapra másolva!
A volt chilei diktátor, Augusto Pinochet kezelőorvosai szerint olyan rossz egészségi állapotban van, hogy már nem bírná ki, ha Spanyolországban lefolytatnák ellene az eljárást. Jack Straw brit belügyminiszter úgy nyilatkozott: hajlandó egy hét múlva elrendelni Pinochet szabadon bocsátását. A bejelentés máris nagy vihart kavart.
Vágólapra másolva!

A chilei kormány és Pinochet hívei üdvözölték Jack Straw brit belügyminiszter bejelentését, miszerint hajlandó szabadon engedni a volt chilei diktátort, Augusto Pinochetet. Straw szerint erre egy héttel azután kerülhet sor, hogy kézhez kapta a Pinochetet kezelő orvosok szakvéleményét, akik szerint a volt diktátor nincs olyan egészségi állapotban, hogy ki lehetne adatni Spanyolországnak. A CNN szerint ezután azért vár egy hetet, hogy Spanyolország és a többi, kiadatást támogató ország, valamint a spanyolországi kiadatást ellenző Chile felsorakoztathassa még egyszer érveit. Straw csak eután hozza meg végleges döntését.

Pinochet hatalomra kerülésekor

Pinochetet 1998 októberében helyezték házi őrizet alá. Akkor tartóztatták le, amikor a volt diktátor kórházi kezelésre Londonban érkezett. Spanyolország azért kérte kiadatását, mert azzal vádolják, hogy 1973 és 1990 közötti uralma idején Chilében emberiség ellenes bűncselekményeket követett el: az emberek megkínzására, megölésére adott parancsot. Korábbi jelentésük szerint 3197 ember meggyilkolását vagy eltűnését tudják bizonyítani, köztük sok spanyol is volt. Összesen 35 vádpontot terjesztettek be Pinochet ellen. Chile azért ellenezte a kiadatást, mert az ügy szerintük az ország belügye, és a függetlenségüket sérti, ha Spanyolország hoz ítéletet. A brit belügyminiszter a 15 hónapos eljárás végén engedélyezte a spanyolországi kiadatási eljárás lefolytatását.

Az elkövetkező hét napban Spanyolországban és a többi országban, amely támogatta Pinochet kiadatását, várhatóan nagy vitát fog kavarni a döntés. Főleg azért, mert a volt chilei diktátor már most kijelentette: a brit belügyminiszteren kívül egyik ország képviselője sem láthatja az egészségi állapotáról készült jelentést. A BBC szerint így akarja Pinochet megakadályozni, hogy megpróbálják megkérdőjelezni az orvosok szakvéleményét, és megváltoztatni Straw várható döntését, miszerint szabadon engedik.

Ha egy hét múlva Straw még mindig úgy látja, hogy a dandártábornok túl beteg a kiadatáshoz, Pinochet azonnal visszatérhet Chilébe, ahonnét máris támogató nyilatkozatok érkeztek hozzá.

Pinochet és Margaret Thatcher


Az orvosok nyilatkozata sokakat megdöbbentett, mivel korábban még olyan jelentések láttak napvilágot, miszerint Pinochet megfelelő állapotban van ahhoz, hogy a kiadatási eljárást lefolytassák ellene. Az új jelentést azután készítették, hogy Chile fellebbezett a kiadatása ellen, és azt követelte, hogy engedjék haza Pinochetet, akinek nagyon megromlott az egészségi állapota. A chilei kormány azzal érvelt, hogy Pinochetnek már többször volt gutaütése, és emellett cukorbeteg. A CNN úgy tudja: a volt diktátor már jó ideje pacemakert használ, és köszvény is gyötri.

A dandártábornokot idegorvosok és pszichológusok bevonásával hétórás klinikai vizsgálatnak vetették alá Londonban, a Norwick Park Kórházban. Ennek ellenére a végső jelentést elsősorban nem ők, hanem a Pinochetet korábban kezelő orvosok írták.

Az utcákon máris tüntetéseket szerveznek a Pinochet-ellenes aktivisták, és felülvizsgálatot követelnek. Luis Machiavello, az Eltűnt Chilei Családokért nevű szervezet egyik fő aktivistája szerint Pinochet jelenleg is megfelelő egészségi állapotban van ahhoz, hogy lefolytassák ellene a kiadatási eljárást. "Az a lényeg, hogy szellemileg ép, és válaszolni tud a kérdésekre" - mondta a BBC-nek.

Pinochet házi őrizete alatt

Spanyolország és Chile azonnal jelezte, hogy nem száll vitába a brit kormánnyal. Mindkét fél azt közölte: fenntartják eddigi álláspontjukat, és bíznak a brit belügyminiszter döntésében.
Azonban a Reuters szerint Spanyolországban a napilapok cikkei mind arról szólnak: Nagy-Britannia nagy hibát követ el, ha nem engedi győzni az igazságot. Egy argentin emberi jogokkal foglalkozó ügyvéd is úgy nyilatkozott az egyik spanyol lapnak: a kiadatási eljárás lefolytatását el lehet halasztani, ha Pinochet valóban beteg, de megszüntetni nagy hiba lenne. A spanyol külügyminisztérium szóvivője azt közölte: diplomáciai úton megpróbálnak még egyszer hatni a brit belügyminiszterre.

A brit belügyminiszter nem sokkal azután hozta nyilvánosságra Pinochettel kapcsolatos álláspontját, hogy szabadon engedte Konrad Kalejst, akit náci háborús bűnök elkövetésével vádolnak. Kajelsre egy öregek otthonában találtak rá Leicestershire-ben. Az idős férfi önként elhagyta Nagy-Britanniát, miután Straw úgy nyilatkozott: nincs elegendő terhelő bizonyíték a férfi ellen ahhoz, hogy Nagy-Britanniában tartsák.

Az [*****] összeállítása

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(2000. január 12.)