Vád alá helyezték Sarifot<br/>

Vágólapra másolva!
Navaz Sarif volt pakisztáni kormányfőt emberrablással, gyilkossági kísérlettel, repülőgép-eltérítéssel és terrorcselekmények elkövetésével vádolják. Szerdán Sarif és a hat másik vádlott tagadta a bűncselekményeket. A tárgyalás január 26-án kezdődik Karacsiban.
Vágólapra másolva!

Pakisztánban szerdán vád alá helyezték Navaz Sarif volt kormányfőt, akit tavaly október 12-én erőszakosan mozdítottak el hatalmából a hadsereg tábornokai, Pervez Musarraf főparancsnok vezetésével. A vád ellene emberrablás, gyilkossági kísérlet, repülőgép eltérítése és terrorcselekmény. Ha rábizonyítják e vádakat, halálbüntetést is kaphat.

A tárgyalás január 26-án kezdődik Karacsiban a terrorcselekmények ügyében ítélkező bíróságon. Szerdán volt a vádlottak meghallgatása, amelyen Sarif és a hat másik vádlott tagadta, minden alapot nélkülözőnek nevezte az összes vádat. Nem sokkal a puccs után Musarraf megvádolta Sarifot és a hozzá közel álló magas rangú tisztségviselőket azzal, hogy halálát akarták, mert amikor a főparancsnok a puccs napján Srí Lankáról hazafelé tartott, megakadályozták, hogy menetrend szerinti gépe leszálljon Karacsiban, pedig az üzemanyag fogytán volt. A gép, amelyen 198 utas és a személyzet utazott, végül a tábornokok irányítása alatt leszállt. Akkorra Sarifot már letartóztatták. A volt kormányfő szerint Musarraf rendezte meg a gépeltérítést, hogy ürügyet szolgáltasson a katonai hatalomátvételhez, a demokratikusan választott pakisztáni vezetés eltávolításához. Szerinte törvényellenesen vették őt őrizetbe, mert nem volt előtte sem vádemelés, sem tárgyalás.

A Musarraf vezette katonai kormány ígéretet tett arra, hogy Sarifék tárgyalása nyílt, átlátható és igazságos lesz. Hivatalos bejelentés szerint megfigyelők is részt vehetnek rajta. A terroristák bűnügyeit tárgyaló bíróságok létrehozását éppen Sarif kormánya kezdeményezte azért, hogy gyors eljárással ítélkezzenek a terrorcselekményeket elkövető bűnözők felett.

Sarif védőügyvédjei szerint a karacsi bíróság nem fogja tudni gyorsan elítélni a védencüket, mert a vád képviselői 54 tanú berendelését tervezik, a védők pedig még nem is állították össze saját tanúlistájukat. A vádlottak között van Sarif öccse, Sahbaz is, aki korábban Pandzsáb tartomány kormányának élén állt.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(1999. december 13.)