A királyi bizottság szerint kinevezett tagokra is szükség van a brit parlament felsőházában<br/>

Vágólapra másolva!
Pontosan egy évvel azután, hogy Tony Blair miniszterelnök királyi bizottságot nevezett ki a brit parlament felsőháza reformterveinek elkészítésére, csütörtökön Londonban a Lord Wakeham vezette bizottság előterjesztette javaslatait a Lordok Házának átalakítására, új összetételére, feladatkörére, megválasztásának módozataira.
Vágólapra másolva!

A királyi bizottság elvetette azt az elképzelést, hogy a felsőház valamennyi tagja a jövőben választások útján nyerje el megbízatását. Egy 550 tagú felsőház létrehozásra tett javaslatot részben demokratikusan megválasztott, részben kinevezett tagokkal. A bizottság biztosítani kívánja, hogy a jövőben egyetlen párt se gyakorolhasson befolyást a felsőház összetételére és megszűnjön a miniszterelnök jogköre, hogy felsőházi tagsággal jutalmazza politikai elvbarátait.

A felsőház tagjainak jelentős kisebbségét az ország szavazókörzeteiben kell megválasztani, a többségében kinevezett tagok pedig egy a pártoktól teljesen független jelölési folyamatban nyerik el tisztségüket. A majdani Lordok Házának tükröznie kell az országban kialakult politikai egyensúlyt, de egyetlen párt sem tehet szert abszolút többségre és szükség van független tagok jelenlétére is - fogalmaz a jelentés.

Lord Wakeham, a bizottság elnöke csütörtöki londoni sajtóértekezletén azt mondta, hogy egy tekintélyes, széles körű bizalmat bíró, szakértelemmel rendelkező felsőház kialakítására tesz javaslatot a bizottság. "A megújuló Lordok Házának megnövekedett szerepet kell kapnia minden fontos alkotmányos kérdésben és az emberi jogi kérdésekben is. A brit társadalom valamennyi rétegének képviseletet kell biztosítani, mind a különböző népcsoportoknak, mind a legnagyobb vallási felekezeteknek" - tette hozzá. A bizottság javaslata szerint egyenlő arányú képviseletet kell biztosítani a férfiak és nők számára.

A felsőház jelenlegi hatalmi jogkörének kibővítését is javasolja a testület. Változatlan marad az alapvető törvényeket érintő valamennyi jogköre, de a bizottság sürgeti, hogy szélesítsék ki a felsőház hatáskörét a másodlagos törvénykezés és az Európai Unióval kapcsolatos törvényalkotás valamennyi területére. A Lordok Háza a jövőben is megőrzi majd bírói jogkörét, azaz a legfelsőbb bíróság tisztét látja el az Egyesült Királyságban.

A Wakeham-bizottság javaslatai a brit munkáspárti kormány törvényhozási reformprogramjának második szakaszát vázolták fel. A múlt évben a parlament elfogadta az örökölt jogú főnemesek azon kiváltságának eltörlését, hogy születésük lévén legyenek automatikusan a felsőház tagjai. Ezzel a több mint 1300 fős Lordok Házának létszáma már felére csökkent. A mostani reformjavaslatok alapján a brit kormány csak a következő parlamenti választások után lát hozzá a Lordok Háza átformálásához, akkor terjeszti elő a megújított felsőházra vonatkozó törvényeket.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(1999. november 12.)