Az Osztrák Szabadságpárt szerint a csatlakozásra várakozóknak egyelőre nincs mitől tartaniuk

Jörg Haider, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke kijelentette: az Európai Unió (EU) bővítésére a következő 20 évben nem kerülhet sor. Haider ugyanis attól tart, hogy a bővítés után Ausztriát elárasztják a volt kommunista országokból érkező munkások - magyarázta az [*****]-nak Peter Westenthaler, az FPÖ sajtószóvivője. Az [*****] által megkérdezett szakértők szerint - mivel egy új ország felvételéhez valamennyi EU-tagország egyetértése szükséges - ha az osztrákok nem szavazzák meg a bővítést, Magyarország csatlakozása elhúzódhat. Martonyi János külügyminiszter ennek ellenére állítja: nincs okunk az aggodalomra.


Ha lenne rá törvényadta lehetőség, Ön kizárná-e Ausztriát az Európai Unióból, amennyiben Jörg Haider alakít kormányt?

Igen, én azonnal kizárnám Ausztriát, ahogy Jörg Haider pártja kormányra kerül.
Én kizárnám Ausztriát, de csak akkor, ha Haider az emberi jogokat sértő megjegyzéseket tenne.
Én csak akkor zárnám ki, ha nem csak megjegyzéseket, hanem konkrét intézkedéseket tenne, amelyek sértik az emberi jogokat.
Én semmiképpen nem zárnám ki Ausztriát. Szerintem Ausztria belügye, hogy ott mi történik, ki mit mond.


Az október 3-i általános választáson Jörg Haider Szabadságpártja a második helyen végzett. Thomas Klestil államfő Viktor Klimát, a szociáldemokrata párt vezetőjét bízta meg a kormányalakítással. Ő azonban visszaadta megbízatását, mert nem tudott koalíciós megállapodást kötni a harmadik helyen végzett Osztrák Néppárttal (ÖVP). Az FPÖ ezután kezdett koalíciós tárgyalásokat a konzervatív ÖVP-vel.

Az Európai Unió bírál és fenyegetőzik

Jörg Haider
Jörg Haidernek, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökének esetleges kormányra kerülése nagy felzúdulást okozott az Európai Unió tagországaiban. Hétfői közleményükben kilátásba helyezték: amennyiben Bécsben kormányra kerül a szélsőjobboldal, befagyasztják a kétoldalú kapcsolatokat. A figyelmeztetés szerint a 14 EU- tagállam nem kezdeményez és nem fogad el semmilyen kétoldalú, hivatalos, politikai szintű kapcsolatfelvételt olyan osztrák kormánnyal, amelyben részt vesz a Jörg Haider vezette Szabadságpárt. Az EU többi tagja nem támogatja, hogy Ausztria képviselői nemzetközi szervezetekben tisztséget töltsenek be és az osztrák nagyköveteket az EU-országok fővárosaiban csak szakmai szinteken fogadják, politikain nem.

Az állami vezetők már a hétvégén fenyegetőztek: amennyiben Haider kormánytagként tesz majd az emberi jogokat sértő megjegyzéseket, fontolóra veszik Ausztria kizárását az EU-ból. Több tagország, illetve közel-keleti ország vezetője félelmét fejezte ki, miszerint visszaveti országuk Ausztriával való kapcsolatát, ha Haider bekerül a kormányba. Például Ehud Barak izraeli kormányfő szerint a Haider-párt kormánytényezővé válása esetén előfordulhat, hogy kénytelen lesz visszahívni bécsi nagykövetét. Haider erre válaszul pénteken azt mondta: éppen azt tervezte, hogy ellátogat Izraelbe, és kilátásba helyezte, hogy esetleg Barakot is meglátogatja. A német külügyminiszter, Joschka Fischer szintén az európai integrációt veszélyeztető lépést lát a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) esetleges kormányra kerülésében.

Nicole Fontaine, az Európa Parlament elnöke közölte: Ausztria ellen kizárási eljárást indíthat az EU, amennyiben az FPÖ részvételével létrejövő kormány az alapvető emberi jogokat sértő álláspontra helyezkedne. Az [*****] kérdésére az EU-delegáció budapesti követségén azt mondták: Fontaine csak a magánvéleményét közölte. Az általunk megkérdezett szakértők szintén azt mondták, hogy az EU-nak tiszteletben kell tartania a tagországok belpolitikáját, és nincs joga beleszólni azok kormányalakításába. "Az EU-n belül semmilyen szabály nincs az országok kizárására vagy kiválására. Eddig még politikai szankciókra sem került sor hasonló témában" - mondta Navracsics Tibor, az ELTE Jogtudományi Karának tanára.

Haider a hétvégén kijelentette: senkinek nincs joga beleszólni az ország belügyeibe. Ezután becsmérlő megjegyzéseket tett az őt bírálókra.

EU-bővítés csak 20 év múlva

Haider Magyarországot leginkább érintő nyilatkozata az volt, amikor kijelentette: szerinte az Európai Unió bővítésére a következő 20 évben nem kerülhet sor.

Peter Westenthaler, az FPÖ sajtószóvivője az [*****]-nak azt mondta: nem érti a problémát. "Haider még nincs a kormányban, ezért korai a tagországok félelme" - közölte. Hozzátette: Haider nem politikai, hanem gazdasági okokból ellenzi az EU kibővítését.

Martonyi János külügyminiszter egyáltalán nem aggódik Haider kijelentése miatt.

"Úgy tűnik, hogy az FPÖ elvileg nem ellenzi az Európai Unió kibővítését, és megfelelő feltételek megléte mellett nem kíván akadályt gördíteni az Ausztriával szomszédos országok csatlakozása elé" - közölte a külügyminiszter. Szerinte a leendő új osztrák kormányt cselekedetei alapján kell majd megítélni. "A jövőbeni osztrák helyzet megítélése a kormányprogramtól és a program elfogadását követő tényleges cselekvésektől függ majd" - mondta az MTI-nek. - "A kampány időszakában aggodalommal és nyugtalansággal hallottuk az Osztrák Szabadságpárt egyes megnyilvánulásait, de a Jörg Haider vezette politikai erő azóta elkötelezte magát az európai értékrendszer mellett."
Szűcs Mariann, a Külügyminisztérium munkatársa az [*****]-nak elmondta: a tárca nem tartotta szükségesnek hivatalos álláspont kialakítását Haider kijelentésével kapcsolatban.

Navracsics Tibor szerint Ausztria megakadályozni nem, de jelentősen késleltetni tudja Magyarország csatlakozását az EU-hoz. Ugyanis az Európai Tanácsnak egyhangúan meg kell szavaznia a csatlakozás támogatását; ha egy tagállam is ellenzi a bővítést, el kell halasztani azt.

"Ha Ausztria huzamos ideig ellenállna a bővítésnek, a többi tagállam tudna más területen nyomást gyakorolni, hogy egyetértésre kényszerítsék." Hozzátette: amíg Haider nincs a kormányban, addig csak bonyodalmat okozna, ha Magyarország is hivatalosan nyilatkozna Haiderrel kapcsolatban.
Ezzel Simicskó István (Fidesz), a külügyi bizottság tagja is egyetért. "Eddig normálisak voltak a szomszédi kapcsolatok, és ezt nem lenne célszerű felborítani" - mondta.

A külügyi bizottság elnöke, Szent-Iványi István szerint is aggodalomra adna okot Haider esetleges kormányra kerülése. Az RTL Klubnak azt nyilatkozta: fontosnak tartja, hogy Magyarország világossá tegye álláspontját Haiderről.

A szélsőséges kijelentések

Az FPÖ elnöke számos szélsőséges, nagy felháborodást keltő megjegyzést tett. Dicsérte Adolf Hitlert "rendezett munkaügyi politikájáért", később pedig az SS-tiszteket méltatta "tisztességes viselkedésükért". Egy éve azzal a javaslattal állt elő, hogy a volt náci katonatisztek nyugdíját zárkóztassák fel a többiek nyugdíjához. Választási kampánya során félelmét fejezte ki, miszerint a munkásosztály elől elveszik a munkát a külföldiek. "A statisztikák szerint körülbelül 800 ezer külföldi legális bevándorló él Ausztriában, és becslések szerint közel százezren illegálisan élnek az országban. Az ellenőrzés nélküli, kaotikus bevándorlási helyzet rossz hatással van a munkahelypiacra és a lakáspiacra, és veszélyezteti a szociális békét" - áll Haider pártjának programjában. Szerinte a bevándorlók csak terhet jelentenek az osztrák adófizetők számára. Arra panaszkodott, hogy a boszniai menekülteket négycsillagos szállodákban helyezték el, és az osztrák gyerekeket arra kényszerítik, hogy szerbül és horvátul tanuljanak. Szintén ellenzi, hogy a gyermekes bevándorlók szociális segélyt kapjanak. Programjában szerepelt a bevándorlás leállítása; a már legálisan letelepedők integrálása a német nyelv megtanításával és a bűnöző külföldiek kiutasítása is.

Haider finomította korábbi sértő megjegyzéseit

Haider, mióta pártja az ausztriai parlamenti választásokon a második lett, visszafogottabb stílusban politizál. A Szabadságpárt elnöke november 12-én - tehát egy hónappal a választások után - bocsánatot kért nyilatkozataiért. "Igazán sajnálom, ha megsértettem a nemzetiszocializmus áldozatainak vagy azok hozzátartozóinak érzelmeit" - mondta, és hozzátette: komolyan kell venni az emberek máig tartó félelmeit a holokauszttal kapcsolatban.

Kapcsándi Dóra

Ajánló:

(németül)

Korábban:

(2000. január 29.)