Litvániában megkezdte működését az ügynökbizottság

Litvániában kedden megkezdte munkáját az ügynökbizottság, amelynél jelentkezniük kell mindazoknak, akik a kommunista rendszer idején együttműködtek a szovjet titkosszolgálattal, a KGB-vel.

Mint az [*****] beszámolt róla Litvániában nemrégiben fogadták el azt a törvényt, amely felszólította a KGB hajdani ügynökeit és informátorait, hogy részletesen számoljanak be tevékenységükről az erre a célra létrehozott öttagú bizottságnak.

Az új jogszabály kiegészíti a korábbi ügynöktörvényt, amely megtiltotta az egykori KGB-ügynököknek, hogy kormányintézményekben, kulcsfontosságú ipari üzemekben és bizonyos magánvállalatoknál vállaljanak munkát.

Az öttagú bizottság által összeállított lista lehetővé teszi, hogy ellenőrizzék a törvény munkatilalomra vonatkozó részének betartását. Jóllehet a volt KGB-informátoroknak is jelentkezniük kell, a munkatilalom rájuk nem vonatkozik. Csak az egykor a KGB alkalmazásában volt személyek nem kaphatnak munkát a szóban forgó intézményeknek.

A volt KGB-sek hat hónapot kaptak arra, hogy jelentkezzenek a bizottságnál. Nevüket bizalmasan kezelik. Nyilvánosságra hozzák viszont azoknak a nevét, akik önként nem jelentkeztek, és később kiderül róluk, hogy mégiscsak dolgoztak a titkosszolgálatnak.

Egyes becslések szerint Litvániában mintegy négyezer embert érint közvetlenül a törvény munkatilalmi része.

(MTI)

Korábban:

(2000. január 28.)