Schüssel és Haider aláírta a koalíciós megállapodást<br/>

Vágólapra másolva!
Wolfgang Schüssel, a konzervatív Osztrák Néppárt elnöke és Jörg Haider, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt elnöke aláírta a koalíciós megállapodást.
Vágólapra másolva!

A két politikus azután jelentette ezt be, hogy elhagyták Klestil államfő irodáját. A megállapodás szerint Schüssel lesz a kancellár, Haider viszont nem lesz a kormány tagja.

Nem sokkal korábban aláírták a "Felelősség Ausztriáért - A jövő Európa Szívében" című, Klestil által kidolgozott preambulumot. Ezzel a dokumentummal a pártvezetők arról akarják biztosítani az aggódó európai államokat, hogy Ausztria továbbra is elkötelezett az európai értékek, az emberi jogok betartása mellett.

Klestil ugyanakkor még mindig nem hagyta jóvá a megállapodást. Előbb ugyanis tanulmányozni akarja a kormányprogramot és a miniszter-jelöltek listáját. Döntését azért kell megfontolnia, mert ha jóváhagyja a koalíciós megállapodást, azzal Ausztria összeütközésbe kerülhet az Európai Unió 14 tagországával. Az Európai Parlament határozatban szólította fel az Európai Uniót, álljon készen arra, hogy felfüggessze az osztrák kormányt, amennyiben az súlyosan megsérti az EU alapelveit. Konkrét rendszabályokat nem határozott meg.

A brüsszeli székhelyű testület 406-53 arányban, 60 tartózkodás mellett fogadta el a határozatot, amely elítéli Haider "sértő, idegengyűlölő és rasszista" kijelentéseit - írta az MTI. A rendelkezést az 1997-es amszterdami egyezmény alapján hozták, amelynek értelmében felfüggeszthető bármely tagállam, amely megsérti a négy európai alapelv - a demokrácia, a szabadság, az emberi jogok, a törvényesség - egyikét.

Az államfőtől távozó Schüssel azt mondta: arra számít, hogy Klestil még csütörtök délután jóváhagyja a koalíciós megállapodást.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló: