Halálos áldozatokat követel a szélsőbal-, és a szélsőjobboldal összecsapása Kolumbiában <br/>

Vágólapra másolva!
Legkevesebb tizenheten vesztették életüket pénteken Kolumbiában szélsőbal-, illetve szélsőjobboldali fegyveresek támadásaiban. Az áldozatok között egy 6 éves kisfiú is van.
Vágólapra másolva!

A rendőrség közlése szerint a legvéresebb támadás a dél-amerikai ország északnyugati részén lévő Antioquia tartományban volt, ahol egy szélsőjobboldali félkatonai szervezet fosztogató fegyveresei 11 földművest lőttek le. Indítékukra egyelőre nem derült fény.

A középső Caldas tartományban a szélsőbaloldali Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű szervezet tagjai egy tanyát támadtak meg, és agyonlőtték a farm 70 éves tulajdonosát, valamint 3 alkalmazottját.

A rendőrség ugyancsak a FARC gerilláit vádolja azzal, hogy pokolgépes merényletet követtek el az ecuadori határtól nem messze lévő Puerto Asisban. A merénylők a város főutcáján egy gépkocsiba robbanószerkezetet helyeztek el, és a detonáció megölt egy 6 éves kisfiút, valamint egy felnőtt járókelőt.

Kolumbiában az elmúlt évtizedben 35 ezer ember esett áldozatul a szélsőséges bandák erőszakos cselekményeinek, és a mintegy millióan menekültek el otthonukból a garázdálkodó csoportok elől.

(MTI)

Ajánló: