Az orosz erők bevették az utolsó csecsen hadállásokat is Groznijban<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

"Groznij felszabadítása befejeződött" - jelentette ki vasárnap az ORT orosz állami tv-csatornának nyilatkozva Vlagyimir Putyin ügyvezető orosz államfő, kormányfő. Putyin az orosz vezérkar jelentésére hivatkozva arról számolt be, hogy röviddel azelőtt a szövetségi erők bevették a Zavodszkoj (Gyári) kerületben is a muszlimok utolsó hadállásait, és itt is orosz zászlót tűztek ki.

A csecsen főváros elfoglalásának mindvégig kulcsfontosságot tulajdonítottak Moszkvában, nem utolsó sorban a márciusi elnökválasztásokra tekintettel. Az orosz erők december 4-én zárták gyűrűbe Groznijt, majd karácsonykor tettek először kísérletet a belső kerületek elfoglalására, de csak január 7-én jutottak ki a központi kerületekhez. Január 17-én indult meg a város bevételét célzó nagyszabású akció, amely jelentős véráldozatokkal járt, s csak február elsejére tudták elfoglalni a stratégiai fontosságú Minutka teret, miután a város védőinek túlnyomó rész kitört Alhan-Kala irányában.

(MTI)

Korábban: