A román hatóságok mégis elismerték az újabb ciánszennyeződést<br/>

Vágólapra másolva!
Mégis került újabb ciánnal szennyezett víz a Szamosba. Még kedden délelőtt is tagadta a román környezetvédelmi hivatal az újabb ciánfolt létezését. Kedden délután azonban már nem lehetett tovább titkolni az újabb katasztrófát: a román hatóságok már hivatalosan is elismerték az újabb szennyezést.
Vágólapra másolva!

A román Mediafax hírügynökség hétfőn, a nagybányai környezetvédelmi hivatal igazgatójára hivatkozva jelentette, hogy újabb cián került a Szamos Zazar és Lápos nevű mellékfolyóiba.

A nagybányai hatóságok azonban akkor még tagadták, hogy a Remin nevű vállalat nagybozintai derítőjéből ciánszennyezésű ülepítővíz jutott volna a közeli Zazarba és Láposba, a megengedettnél hatvanszor nagyobb töménységben. A romániai vízügyi szakemberek szerint amennyiben vasárnap újabb szennyeződés történt volna, annak már meg kellett volna jelennie a Szamos torkolati szakaszainak vízében.

A román hivatalos szervek kedden délelőtt megerősítették a Nagybánya környékén vasárnap észlelt újabb cianidszennyezést - közölte végül Fehérvári Pál, a Környezetvédelmi Minisztérium környezetbiztonsági és környezet-egészségügyi osztályvezetője.

A szakember elmondta: a szennyezés mennyisége és koncentrációja lényegesen kisebb, mint a múlt hetié volt. Az újabb szennyeződés nem baleset, hanem technológiai hiba miatt következett be, mivel tisztítatlan és literenként 7 milligramm koncentrációjú ciánt tartalmazó ipari szennyvizet engedtek a Szamosba.

Az első, környezeti katasztrófát okozó ciánfolt január 30-án került a Láposba, majd innen a Szamosba és a Tiszába. A méreg a folyókban minden életet kiirtott.

(MTI)