Idegengyűlölettől vezérelt zavargások törtek ki a hétvégén Spanyolországban<br/>

Vágólapra másolva!
A spanyolországi El Ejidóban a hétvégén idegengyűlölő megmozdulások folytak egy gyilkosság miatt. A főleg marokkói vendégmunkások ellen irányuló rasszista akciók ellen a marokkói kormány is élesen tiltakozott, és a jószomszédi kapcsolat megsértésének tekinti. A zavargásokban legkevesebb 70 személy sérült meg.
Vágólapra másolva!

A hétvégén egy zavart elméjű 21 éves marokkói fiatalember leszúrt egy 26 éves spanyol nőt, amikor megpróbálta elrabolni kézitáskáját. A Földközi-tenger partján fekvő településen a gyilkosság miatt zavargások törtek ki. A 45 ezres város mintegy 5000 lakosa vonult az utcákra, "mórok, takarodjatok haza" jelszót skandálva, miközben néhányan barikádokat emeltek és autógumikat égettek a főutcán. A tüntetők később kövekkel dobálták meg a külföldiek üzleteit, és felborították az észak-afrikaiak, főként marokkóiak autóit, ami a marokkóiak ellentüntetését váltotta ki.

Két héttel korábban egy vitában egy marokkói végzetesen megkéselt két spanyol gazdát. Két hete 10 ezer ember vonult az utcákra, jobb közbiztonságot követelve. A fiatal nő meggyilkolása után a spanyolok ismét az észak-afrikai bevándorlókra zúdították dühüket.

A zavargásokban legalább hetvenen megsebesültek. Kedden már nem érkezett jelentés újabb összecsapásokról, ennek ellenére a városban továbbra is 700 rendőr és csendőr cirkál. Még keddre virradóra lebontották azokat a barikádokat, amelyeket az idegengyűlölők állítottak fel.

Hétfőn este tűz ütött ki egy műanyaggyárban, miközben mintegy 2000 tüntető összeütközött a rendfenntartó erőkkel. A randalírozók be akartak hatolni egy táborba, ahol idegeneket szállásoltak el. Korábban valóságos, láncokkal, botokkal, vasrudakkal felszerelt kommandók járták a város bevándorlók lakta negyedeit, gyújtogattak, és összetörtek több marokkói boltot.

El Ejidóban körülbelül húszezer bevándorló él, többségük a mezőgazdaságban, gyümölcs- és zöldségfarmokon dolgozik.

A város polgármestere szélsőjobboldali csoportokat vádolt az erőszak, a gyűlölet szításával. Ezeket a feltételezéseket megerősítették azok a spanyol sajtójelentések, melyek szerint az interneten létezik egy Hispania Gothorum nevű neonáci weboldal, amely az idegenek megtámadására szólított fel, és feltűnő pontossággal számolt be az elmúlt három nap eseményeiről.

A legnagyobb spanyol lapok is elítélték a rasszista cselekményeket. A madridi El Pais szerint még mindig él az emberekben a másság elleni gyűlölet, míg a konzervatív ABC egyenesen "nemzeti szégyenről" beszélt.
Az EFE spanyol hírügynökség emlékeztet: az elmúlt egy évben nem ez volt az első ilyen megmozdulás Spanyolországban. Tavaly nyáron Katalóniában egy rasszista tüntetés során leszúrtak egy marokkói bevándorlót, novemberben pedig a Kanári-szigeteken felgyújtották a vendégmunkások egyik szállását.

(MTI)