Ismét a britek irányítása alá kerülhet Észak-Írország<br/>

Vágólapra másolva!
A brit kormány kedden egyetlen nap alatt akarja keresztülvinni a parlament alsóházán a rendkívüli északír törvényt, amely megvonná a hatalmi jogköröket a tartomány új kormányától, és London irányítása alá helyezné vissza Ulstert, ha a hét végéig nincs előrelépés a fegyveres csoportok leszerelésének kérdésében.
Vágólapra másolva!

Londoni sajtóértesülések szerint az ír és a brit kormány egyetértett abban, hogy enyhít eddigi követelésein, és a részletes leszerelési menetrend helyett hajlandó lenne elfogadni azt is, ha a terrorcsoportok, leginkább a köztársasági mozgalom fegyveresei, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) szóban kötelezettségét vállalnak arra, hogy megkezdik fegyvereik beszolgáltatását. Ez ugyan kevesebb, mint amit az északír nemzetgyűlés koronahű pártjai, az unionista pártok követelnek, de a két kormány abban bízik, hogy ily módon is elkerülhető az északír alkotmányos testületek felfüggesztése.

Gerry Adams, Martin McGuinness és Bairbre de Brun, az IRA politikai szárnyának, a Sinn Feinnek a vezetői ritka lépésre szánták el magukat: kedden este a parlamenti vita idején Londonban nemzetközi sajtóértekezletet tartanak, hogy megvilágítsák pártjuk álláspontját a lefegyverzésről és tiltakozzanak a közvetlen brit hatalom visszaállítása ellen.

A rendkívüli északír törvényt szombatig kellene hatályba léptetni - az alsóház után a lordok háza is megvitatja, és a királynő aláírása is szükséges -, hogy a kormány jogkörének London által történő felfüggesztése megelőzze az Ulsteri Unionista Párt hétvégi tanácskozását a leszerelés felülvizsgálatáról. David Trimble északír kormányfő pártja azzal fenyegetőzött, hogy tényleges leszerelés híján visszavonja minisztereit a kormányból, Trimble lemond tisztségéről. A lépés a békefolyamat összeomlását eredményezné.

London és Dublin folytatja a tárgyalásokat az északír nemzetgyűlés pártjaival a kiútkeresésről. Bertie Ahern ír miniszterelnök állandó kapcsolatban áll a katolikus Sinn Fein párttal. Ír források cáfolták, hogy Dublin közvetlenül az IRA vezetőivel is tárgyalna, hogy engedményt csikarjon ki.

Nem cáfolták viszont azokat a sajtóértesüléseket, miszerint az ír kormány illetékesei közvetlenül az IRA aktivistáinál kilincselnek, hogy rajtuk keresztül próbáljanak hatni az IRA katonai tanácsának vezetőire. Az ír kormány állítólag megbízottakat küldött az Egyesült Államokba is, hogy az ottani ír közösségen keresztül is próbáljon nyomást gyakorolni az IRA vezetésére.

Eközben az IRA szakadárjai, akik vasárnap este felrúgták a tűzszünetet és pokolgépet robbantottak az északír Irvinestone városában, azzal fenyegetőztek, hogy folytatják felújított terrorhadjáratukat. Az IRA - Folytonosság csoport hétfő esti közleményében jelezte, addig "folytatja háborús erőfeszítéseit, amíg a brit kormány nem nyilvánítja ki, hogy kivonul az északír tartományból".

(MTI)

Korábban:

(2000. február 6.)