Az indonéz elnök felmentette kormánytisztségéből a volt vezérkari főnököt<br/>

Vágólapra másolva!
Abdurrahman Wahid indonéz államfő felmentette kormányban viselt tisztségéből Wiranto tábornokot, volt vezérkari főnököt. A politikust ugyanis azzal vádolják, hogy szerepet játszott a tavalyi kelet-timori katonai túlkapásokban.
Vágólapra másolva!

Az államfő a kormány stabilitásának megőrzése céljából, és Wiranto tábornok személyes érdekében döntött úgy, hogy felmenti a tábornokot a politikai és biztonsági ügyekben illetékes koordinációs miniszter posztjáról – közölte Marsilam Simanjuntak elnöki szóvivő.
Az indonéz hadsereg támogatásáról biztosította az államfő személyi döntését.

Mint ismeretes ENSZ és független indonéz szakértők egybehangzóan azt állítják, hogy Wiranto tábornok, aki a tavalyi kelet-timori öldöklések és pusztítások idején a hadsereg vezérkari főnöke volt, felelős a katonák akkori túlkapásaiért.
A katona-politikus tagadja az ellene felhozott vádakat, és ártatlanságát hangoztatva elutasította a távozást a miniszteri székből, jóllehet az államfő az utóbbi két hét alatt többször is lemondásra szólította fel.

(MTI)

Ajánló:

A pusztítás és az erőszak áldozatain segíthet, ha erre jár. (angolul)

Korábban:

(1999.11.22.)