Rágalmazási pert indítottak a lett pedofilbotrányt vizsgáló bizottság elnöke ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Rágalmazási pert indítottak pénteken a rigai ügyészségen azt követően, hogy a lett parlament pedofilbotrányt vizsgáló bizottságának elnöke megemlítette a kormányfő és több más magas rangú tisztviselő nevét a balti országot megrengető botrányban.
Vágólapra másolva!

Janis Adamsons képviselő, a bizottság elnöke a lett parlamentben csütörtökön megerősítette, hogy a testülete által meghallgatott tanúk említették Andris Skele kormányfő, Valdis Birkavs igazságügy-miniszter és egy vezető adóügyi tisztviselő nevét.

A rágalmazási pert a pénzügyminiszter követelésére indították, amelynek alapjául a sajtóban megjelent értesülések szolgálnak - közölte Dzintra Subrovska, a lett főügyész szóvivője.

Lettországban rágalmazásért egyéves börtönbüntetést és 2500 dolláros pénzbüntetést szabhat ki a bíróság. A lett parlamentnek ugyanakkor a per kezdete előtt meg kell vonnia Adamsons képviselői mentességét.

A pedofilbotrány rendszeresen szerepel a lett sajtóban, amióta tavaly az LNT tévé egyik műsorában kiskorú prostituáltak megerősítették, hogy több miniszter is igénybe vette az egyik lett szórakoztatóipari sztár által fenntartott hálózat szolgáltatásait. Az ügyészséget is igen heves bírálatok érték amiatt, hogy az ügyben nagyon lassan halad a vizsgálat.

(MTI)

Korábban:

(2000. február 17.)