Pokolgép robbant Kabul repülőterén <br/>

Vágólapra másolva!
Az afgán főváros repülőtéri illetékesei elmondása szerint nagy erejű robbanás rázta meg hétfőn a kabuli repülőteret.
Vágólapra másolva!

A magánkézen lévő AIP afgán hírügynökség úgy tudja, hogy ismeretlen elkövetők helyeztek pokolgépet egy tálibok által használt, SZU-22-es típusú repülőgép alá, amely erősen megrongálódott a robbanásban.

Repülőtéri illetékesek a maguk részéről azt állították, hogy a robbanás helyi idő szerint este hét órakor történt a légikikötő keleti részében található lőszerraktárban. A detonáció következtében kialakult tüzet rövid idő alatt sikerült megfékezni. Az illetékesek szerint a robbanás nem okozott károkat.

A Reuters jelentése szerint a Kabulban hatalmon lévő tálibok ebből a légikikötőből indítják légitámadásaikat az Afganisztán tíz százalékát ellenőrző politikai vetélytársaik ellen.

Két héten belül ez volt a harmadik robbanás Kabulban.