Orosz katonák civileket mészároltak le Csecsenföldön <br/>

Vágólapra másolva!
A Human Rights Watch emberi jogi szervezet keddi jelentése szerint fosztogató orosz katonák meggyilkoltak 62 polgári személyt a csecsenföldi Aldi településen.
Vágólapra másolva!

Az eset február 5-én és 6-án történt a Groznij közvetlen közelében fekvő településen, de a nemzetközi emberi jogi szervezet csak most állt nyilvánosság elé szemtanúk beszámolóira alapozó jelentésével. Vizsgálata még folytatódik az ügyben, mert feltételezése szerint további húsz halálos áldozata is van az orosz katonák vérengzésének a polgári lakosság körében: ám ezeknek az eseteknek a dokumentálása még nem fejeződött be.

A Human Rights Watch jelezte, hogy még a hét folyamán előáll a szóban forgó háborús bűntettsorozat részleteivel, és akkor közli az áldozatok névlistáját is. A jelentés kiemeli, hogy ez az eset a legsúlyosabb rémtettsorozat, amelyet eddig feltártak a mostani orosz-csecsen háborúban.

A Human Rights Watch már korábban is nyilvánosság elé állt hasonló bejelentéssel. Jelezte, hogy orosz katonák negyven polgári lakost lemészároltak december elején Alhan-Jürt faluban, majd nem sokkal később 41 civilt öltek meg Groznij Sztaropromiszlovszkij körzetében.

Vlagyimir Putyin orosz ügyvezető elnök csecsenföldi emberi jogi megbízottja, Vlagyimir Kalamanov csak annyit ígért meg, hogy ha a szóban forgó rémtettek csakugyan megtörténtek, a tetteseket meg fogják büntetni.

Ajánló:

Korábban:

(2000. február 20.)