Védelem nélüli adatok a volt CIA-igazgató számítógépén<br/>

Vágólapra másolva!
Kedden meghallgatták a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatóját, akiről kiderült, hogy az otthonában levő, nem védett számítógépeken a posztjáról történt távozása után is rengeteg titkos információt tárolt.
Vágólapra másolva!

John Deutch 1995 májusától 1996 decemberéig töltötte be a CIA-főnöki pozíciót. Lemondásakor, hogy ne kelljen visszaadnia a kémszervezettől hivatalból kapott két asztali és egy hordozható számítógépét, "konzultáns" jogállásba helyezték. E gépeken otthon titkos adatokat kezelt, úgy, hogy közben a gépek kapcsolatban voltak az internettel, tehát elektronikus behatolás veszélyének voltak kitéve.

Mint a vizsgálat során megállapítást nyert, Deutch korábban, a CIA vezetőjeként is rendszeresen vitt haza munkát, és a biztonsági védelemmel el nem látott otthoni gépeken dolgozott. Az elnöknek
szóló szigorúan titkos jelentéseket tárolt ezekben a gépekben. Arra is volt példa, hogy a CIA titkos jelszókészletét olvashatta volna az, aki esetleg behatol az igazgató otthoni gépébe. Az nem merült fel, hogy illetéktelen személy ténylegesen hozzájutott ezekhez a biztonsági előírások betartása nélkül tárolt információkhoz. Deutchtól már az ügy kipattanása után megvonták a bizalmas adatokhoz való hozzáférést biztosító engedélyt - nem csupán a CIA-nál, hanem a Pentagonban is.

(MTI)

Ajánló: