Vörös színű lett a Kraszna szombat délután<br/>

Vágólapra másolva!
Vörös színűre változott szombat délután a Kraszna Szilágysomlyó közelében, a folyó romániai szakaszán. Az elszíneződést okozó szennyezőanyag eredete és összetétele egyelőre ismeretlen.
Vágólapra másolva!

A román környezetvédelmi szakemberek azonnal megkezdték a szennyezés forrásának felkutatását és a szennyezés mértékének megállapítását. A környező tárolókból és csatornákból vizet engedtek a folyóba, hogy növeljék a vízhozamot.

Az ismeretlen anyag sűrűsége ennek hatására csökkent, és így a folyónak este már nem volt vörös színe - közölte szombaton a román vízügyi, erdészeti és környezetvédelmi minisztérium.

A román illetékesek szombat délelőtt értesítették a magyar vízügyi hatóságokat a szennyezésről. Arról biztosították a magyar felet, hogy semmilyen szennyezési veszély nincs magyar területen, mivel megtették a szükséges intézkedéseket.

(MTI)