Madeleine Albright amerikai külügyminiszter Csehország elnöke szeretne lenni<br/>

Vágólapra másolva!
Madeleine Albright, az Egyesült Államok cseh származású külügyminisztere valószínűleg a miniszteri szék után a cseh köztársasági elnöki posztot pályázza meg. A politikust ugyanis Václav Havel jelenlegi köztársasági elnök felkérte: induljon a következő elnökválasztáson. Albright valószínűleg harcba száll a cseh elnöki címért.
Vágólapra másolva!

Albright jövő hétfőn máris Csehországba repül. Hivatalosan Tomás Masaryk, az első csehszlovák köztársasági elnök születésének 150. évfordulója alkalmából. Sokak szerint az utazás során a politikus asszony már elnöki kampányát készíti elő, és szövetségeseket is próbál szerezni - írta a Time magazin.

Pavel Fischer, Václav Havel cseh elnök szóvivője közölte: nem kizárt, hogy Havel és Albright arról is tárgyalni fognak, hogy Albright kampányoljon-e az elnökségért.

Albright elképzelhetőnek tartja, ha külügyminiszteri megbizatása véget ér, Csehországban telepedjen le végleg, és induljon a következő köztársasági elnökválasztáson.

A történet 18 hónappal ezelőtt kezdődött, amikor Havel hivatalos látogatásra érkezett Atlantába. Ekkor felkérte Albrightot, hogy induljon az elnökségért. Akkor a politikus asszony nemet mondott, igaz, akkor csak néhány hónapja volt az USA külügyminisztere.

Michael Zantovsky, Csehország előző amerikai nagykövete néhány hete egy Havellel folytatott tanácskozáson elmondta: Albright lenne a legalkalmasabb a cseh elnöki posztra.

Albright korábban nagyon népszerű volt Csehországban. A koszovói háború óta azonban alaposan csökkent támogatottsága. A csehek 75 százaléka ugyanis ellenezte a NATO koszovói beavatkozását. A legtöbb cseh szerint pedig Albright volt az egyik politikus, aki leginkább szorgalmazta a beavatkozást.

Emellett Albright helyzetét az is nehezíti, hogy a cseh elnököt a parlament választja. A cseh parlamentben pedig talán még kisebb a támogatottsága az amerikai külügyminiszternek, mint a választópolgárok körében. Milos Zeman, a cseh szociáldemokraták elnöke és Václav Klaus, a polgári demokrata párt vezetője egyaránt pártja saját jelöltjét szeretné az elnöki székbe ültetni.

Madeleine Albright Csehországban született, szüleivel a második világháború elején, a német megszállás elől menekültek Angliába, 1948-ban pedig az Egyesült Államokba költöztek.

Ajánló:

angolul