A brit belügyminiszter csütörtökön nyilatkozik Pinochet kiadatásáról<br/>

Vágólapra másolva!
Jack Straw brit belügyminiszter csütörtök reggel kihirdeti végső döntését arról, hogy folytatják-e a kiadatási eljárást Augusto Pinochet ügyében vagy brit háziőrzetéből hazaengedik a chilei tábornokot.
Vágólapra másolva!

A brit belügyminiszter január elején határozott úgy, hogy egyre rosszabbodó egészségi állapota miatt szabadon engedi a Londonban 16 hónapja házi őrizetben tartott volt chilei államfő-diktátort, akit Spanyolországban és három másik európai államban felelősségre akarnak vonni a chilei katonai junta idején elkövetett emberi jogsértések miatt.

Jack Straw szándékáról értesítette az érintett országokat, és kérte tegyék meg véleményüket a kérdésben. Spanyolország, Belgium, Franciaország és Svájc fenntartásait hangoztatta és megkérdőjelezte a brit belügyminiszter döntésének jogosságát, egyben új, saját szakértőik részvételével megtartandó orvosi vizsgálatokat sürgetett a chilei szenátor állapotának felméréséről.

A brit média a chilei tábornokhoz közel álló körökből úgy értesült, hogy a fenti kérések ellenére Jack Straw eddig nem kérte fel Augusto Pinochetet új orvosi vizsgálatokon való részvételre.

Megfigyelők szerint Jack Straw eltökélte, hogy él belügyminiszteri jogkörével, és a brit törvények biztosította emberiességi alapon leállítja a kiadatási eljárást és visszaengedi hazájába az idős, beteg tábornokot.

(MTI)

Ajánló:

(Angol nyelven.)

Korábban:

(2000. február 21.)