Arafat még az idén lesz palesztin államot szeretne <br/>

Vágólapra másolva!
Jasszer Arafat megerősítette, hogy az idén kikiáltja a független palesztin államot, akár lesz békemegállapodás Izraellel, akár nem.
Vágólapra másolva!

A palesztin vezető a ciszjordániai Rámalláhban a Palesztin Nemzeti Tanács, a parlament ülésének megnyitóján kedden kifejtette, hogy nincs visszakozás a független palesztin állam kikiáltásának időpontjában. Ha kell, a palesztinok egyoldalúan is bejelentik a független palesztin állam megalakítását, amelynek Jeruzsálem lesz a fővárosa. Izraelnek pedig véget kell vetnie a palesztinokkal szemben alkalmazott időhúzó politikájának.

Újságírók előtt később Arafat megjegyezte, hogy a palesztinok megvitatják barátaikkal szerte a világban, melyik nap lenne a legalkalmasabb a független állam létrejöttének bejelentésére. Hírügynökségi jelentések szerint Arafat beszédét többször szakította félbe a képviselők viharos tapsa.

A beszéd nem sokkal azelőtt hangzott el, hogy a térségbe érkezett Dennis Ross, az amerikai elnök közel-keleti megbízottja.

(MTI)

Korábban:

(2000. január 8.)