Milliós kölcsönök visszafizetési kötelezettségét törölte el korábban a lengyel államfő <br/>

Vágólapra másolva!
Aleksander Kwasniewski jelenlegi lengyel államfő 1990-ben, az Ifjúsági és Testnevelési Bizottság elnökeként úgy rendelkezett, hogy az egykori Lengyel Egyesült Munkáspárttal (LEMP) kapcsolatban álló ifjúsági szervezeteknek nem kell visszafizetniük kölcsöntartozásaikat. Az államkassza így 352,5 millió zlotytól esett el.
Vágólapra másolva!

A Gazeta Polska című lengyel jobboldali napilap szerdai számában azt írta, hogy birtokában vannak olyan, az említett hivatalból, illetve annak utódjától, a Testnevelési és Idegenforgalmi Hivataltól (UKFiT) származó dokumentumok, amelyek bizonysága szerint a baloldali ifjúsági szervezetek több tízmillió zloty értékben kaptak alacsony kamatozású kölcsönöket. Ezeknek csak kis részét fizették vissza a hitelező Országos Ifjúsági Alapnak, ugyanis Kwasniewski 1990. február 23-án, négy hónappal azelőtt, hogy távozott volna a bizottság éléről, úgy rendelkezett, hogy nem kell visszafizetniük a kölcsönöket.

A dokumentumok szerint a döntés többek között a Lengyel Szocialista Ifjúsági Szövetséget, a Lengyel Cserkész Szövetséget, és a Falusi Fiatalok Szövetségét érintette. Ennek következtében a kincstár az említett szervezeteknek 352,5 millió zlotyt ajándékozott kamatokkal együtt - írja a lap.

A kölcsönök egy részét ráadásul az előírások figyelmen kívül hagyásával folyósították az említett szervezeteknek - írja a Gazeta Polska a Legfelsőbb Ellenőrzési Kamara (NIK) jelentésére hivatkozva.

A közzétett dokumentumok tanúsága szerint a Kwasniewski vezette bizottság, később pedig az UKFiT kedvező kamatozású hiteleket adott több társaságnak is, köztük az Interster SA-nak, amelyet Ireneusz Sekula irányított, aki Mieczyslaw Rakowski kormányában miniszterelnök-helyettesi tisztséget töltött be. A lap szerint ez a társaság 4,4 milliárd (régi) zlotyt kapott 4-6 százalékos kamatra (az akkori infláció a jelenlegi többszöröse volt), amelyet 2004-ig kellett visszafizetnie.

A Gazeta Polska azt állítja: a Kwasniewski vezette hivatal alá tartozó Központi Idegenforgalmi Alap devizaszámlájáról 1989 decemberétől fél éven át - amíg a hivatal élén a jelenlegi elnök állt - 80 millió dollár áramlott különböző cégek és társaságok számláira.

A Gazeta Polska leleplezéseinek előzménye volt az UKFiT elnökének, Jacek Debskinek két héttel ezelőtti leváltása. Debski akkor a Gazeta Wyborczának adott terjedelmes interjúban azt mondta, hogy a kormányzó Szolidaritás Választási Akció (AWS) egy meg nem nevezett illetékese Kwasniewskire nézve terhelő bizonyítékok "megtalálását" követelte tőle a hivatal iratanyagában.

(MTI)

Ajánló:

A lengyel államfő életrajza. (lengyelül)