Albright segítséget ígért a boszniai Szerb Köztársaságba visszatérő menekülteknek<br/>

Vágólapra másolva!
Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke csütörtökön Banja Lukában bejelentette, hogy az általa irányított köztársaság elhatárolódik Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök politikájától, és a demokrácia, valamint a reformok útját fogja követni.
Vágólapra másolva!

Milorad Dodik

Az amerikai külügyminiszter kiemelte, hogy a nemzetközi közösség célul tűzte a délkelet-európai térség egészének bevonását az európai demokratikus folyamatokba. "Ha a boszniai Szerb Köztársaság tartja magát a jelenlegi irányhoz, az új lehetőségeket teremt állampolgárai számára, és erősíteni fogja a partneri viszonyt a nemzetközi közösséggel" - fejtette ki.

Albright kiemelte, hogy különösen a szomszédos Szerbia számára jelent követendő példát a boszniai Szerb Köztársaság, a Banja Luka által kezdett gazdasági reformok, a politikai pluralizmus és tolerancia láttán. Bejelentette, hogy az amerikai költségvetésből az idén 7 millió dollár segélyt folyósítanak a boszniai Szerb Köztársaságnak, és ebből az összegből 1 millió dollárt a menekültügyi minisztériumnak utalnak át a visszatérők elhelyezésének támogatására.

A további segítség attól függ majd, hogy a boszniai Szerb Köztársaság milyen léptekkel halad a demokratizálás útján, és hogyan hajtja végre a daytoni megállapodásokban foglaltakat.

(MTI)

Ajánló:

(Angol és szerb nyelven.)

Korábban:

(2000. március 8.)