Iszlámista összeesküvőket tartóztattak le Törökországban<br/>

Vágólapra másolva!
A világ összes muzulmánját egyetlen államban akarta egyesíteni az az eddig ismeretlen szélsőséges szervezet, amelynek 13 tagját a török hatóságok vették őrizetbe.
Vágólapra másolva!

A közép-törökországi Nevsehirben a hét végén őrizetbe vett személyek között van az önmagát az Egyesült Iszlám Nemzetek Államának nevező szervezet vezetője is. Nevsehir tartomány kormányzója, Mehmet Yilmaz elmondta, hogy az őrizetbe vett személyek fegyveres felkelésre és egy iszlám állam kikiáltására készültek.

A szigorúan világi berendezkedésű Törökországban bűncselekmény iszlám államról beszélni. Az eddig ismeretlen csoport felgöngyölítése azután történt, hogy a hatóságok letartóztatták egy másik szélsőséges iszlám szervezet, a Hizbullah több ezer tagját, és szerte az országban exhumálták a terroristák több tucat megkínzott és legyilkolt áldozatát.

A térségbeli világi kormányok megdöntésére és egy iszlám világállam létrehozására törekedett a Hizb al-Tahrir (Felszabadítás Pártja) nevű nemzetközi fundamentalista iszlám csoport is, amelynek több tucat követőjét a múlt héten vették őrizetbe Törökország-szerte.

A Hizbullahtól eltérően a másik két csoportot nem vádolják véres terrorcselekmények végrehajtásával.

(MTI)