A CIA ex-igazgatója szerint az amerikaiak kémkednek, az európaiak viszont csalnak<br/>

Vágólapra másolva!
James Woolsey, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója az Echelon-ügy leleplezéseiről szóló cikkében az európai országokat és azok kormányait oktatja ki. Szerinte az amerikai kémkedésre azért volt szükség, mert az európai kormányok korruptak.
Vágólapra másolva!

"Igen, kedves kontinentális európai barátaim, kémkedünk utánatok, mert ti meg csaltok, megvesztegettek" - így fordul az amerikai The Wall Street Journal Europe hasábjain az Európai Unió politikai elitjéhez James Woolsey, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója. Fölényesen lekezelő, de szellemesen fogalmazott cikkében próbálja egyetlen tűszúrással kipukkaszatani az Echelon-ügy leleplezéseit, amiről nemrég az Európai Parlamentben is jelentés készült, és izgatott vita folyt. Az Echelon egy amerikai kémprogram, amely a telefonok, faxok és elektronikus levelek világméretű lehallgatását szolgálja.

Woolsey felhívja közelebbről meg nem nevezett európai barátait, hogy vegyék észre, az európai technológia termékeinek túlnyomó részét nem is érdemes ellopni, mert Amerika messze előbbre tart. Még az Echelont leleplező Duncan Campbell jelentéséből is kiolvasható, hogy például a francia Thomson-CSF emberei megvesztegették a tendert elbíráló brazil kormánytisztviselőket vagy az Airbus ügynökei egy szaúdi tisztviselőt. Az európai vállalatok kénytelenek vesztegetni, mert termékeik általában drágábbak és technikailag kevesebbet érnek, mint az amerikaiak - állítja Woolsey.

Ráadásul "kormányaitok annyira a cinkosaitok ebben, hogy egyes európai országokban a vesztegetési pénzek levonhatók az adóból".
Woolsey szerint az amerikaiak sohasem panaszkodnak a vesztegető félnek, hanem a pénzt elfogadó országgal közlik, hogy nem tetszik
nekik a dolog, s ilyenkor azok ijedtükben rendszerint a legjobb ajánlatnak adják a megrendelést. Amikor aztán a megvesztegetők hajba kapnak a lefizetett korrupt kormánytisztviselőkkel és közbotrányt
csinálnak, ők Amerikából nagy élvezettel figyelik az egészet.

A volt CIA-főnök kioktatja az európaiakat, hogy mindez azért van, mert Európa gazdasági védőszentje mindmáig a francia Colbert, míg Amerikáé a skót Adam Smith. Vagyis Európában azért nincs elég újító, kezdeményező szellem, munkaerő-mobilitás, mert az állam szereti markában tartani a gazdaságot, s ennek egyenes következménye a lemaradás és a megvesztegetés.

Ha pedig a francia kormány tényleg bizottságot alakít az angolszász ipari kémkedés kivizsgálására, mondja Woolsey, tárt karokkal várják őket Washingtonban, és csinálnak nekik két szemináriumot például a Külföldi Korrupt Eljárások című törvényükből. Az Európában megjelenő amerikai lap vezércikke mindehhez hozzáteszi: az európai adófizetők eltűnődhetnének azon, mit kapnak kormányaiktól a pénzükért. Külföldi potentátoknak fizetett csúszópénzt, ami mit sem segít a harmadik világ nyomorán.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(2000. február 25.)