Félmilliárd dollárt fizet az amerikai kormány nők diszkriminálása miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok kormánya 22 éven át tartó huzavona után pert vesztett 1100 nővel szemben, akik diszkrimináció miatt indítottak eljárást. A vád szerint a nők csak azért nem kaptak állást a nemzeti hírügynökségnél és az Amerika Hangja nevű rádiónál, mert a férfiakat előnyben részesítették a felvételkor. A kormánynak több mint félmilliárd dollár büntetést kell kifizetnie.
Vágólapra másolva!

1978-ban öt nő indított eljárást az Egyesült Államok ellen diszkrimináció vádjával. A felperesek száma az idők folyamán egyre nőtt, sokan külön pert is indítottak, míg végül 1100-an lettek. Az ítéletet - amelyben a polgárjogi perek történetében az eddigi legnagyobb büntetést szabta ki a bíróság - szerdán hirdették ki Washingtonban.
A nők technikusi, szerkesztői vagy műsorvezetői állásra jelentkeztek, de valamennyiüket elutasították. "Behívtak egy elbeszélgetésre, és az ott lévő férfi nyíltan közölte: nem fog engem alkalmazni, mert nő vagyok" - mondta a BBC-nek Carolee Brady Hartman, az 1978-ban pert indító öt nő egyike. "Nem volt más mód arra, hogy kivívjam a jogaimat, mint a pereskedés. Most nagyon boldog vagyok, hiszen ez egy hihetetlen és óriási győzelem."

Az USIA hírügynökség egykor független volt, ma azonban már a külügyminisztérium alá tartozik, és elsősorban az állam érdekeit képviseli. Az Amerika Hangja rádió pedig szoros kapcsolatban áll a hírügynökséggel.

A számtalan bírósági tárgyaláson végül sikerült a felpereseknek bebizonyítaniuk, hogy az említett hírügynökség és rádió a férfiak előnyben részesítéséből rendszert csinált. Nemegyszer a felvételi követelményeket addig módosították, míg a nőket sikerült kiszűrni a lehetséges munkatársak közül.
Az amerikai kormány, miután a 48 perből 46-ot elveszített, úgy döntött: végleg rendezi az ügyet.

"Ez életem legboldogabb napja. Úgy érzem, háborút nyertünk" - mondta Jahanara Hasan, aki egy műsorvezetői állásra jelentkezett, de végül egy nála sokkal képzetlenebb férfit vettek fel.
Valamennyi nő, aki részt vett a perben, mintegy félmillió dolláros kártérítésre számíthat.

A nők egyik ügyvédje, Bruce Frederickson az ítélet kihirdetése után azt nyilatkozta a BBC-nek: "Nem hiszem, hogy a diszkrimináció fogalmát ezentúl el lehetne felejteni. Azonban ez egy jó lecke a kormány számára, mivel több mint félmilliárd dollár kártérítést kénytelen kifizetni."
Susan Brackshaw, az ügyvédek vezetője hozzátette: mintegy kétmillió darab iratot kellett a maratoni pereskedés során áttekinteniük, és ez "nem volt hiábavaló". Szerinte ez a győzelem üzenet a többi kormány, illetve az összes amerikai munkaadó számára.

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(2000. február 22.)