Rudolf Schuster sikeresnek ítéli magyarországi látogatását <br/>

Vágólapra másolva!
Háromnapos hivatalos magyarországi látogatását befejezve csütörtökön a késő délutáni órákban visszaérkezett Szlovákiába Rudolf Schuster szlovák államfő, aki élményeit összegezve azt mondta: "A magyar politikusok meglepően nyitottak."
Vágólapra másolva!

A szlovák államfő Orbán Viktorral folytatott megbeszéléséről újságíróknak azt mondta, hogy a magyar miniszterelnök a szlovákiai nemzetiségek nyelvi jogairól rendelkező - ám a magyar kisebbség hiányérzeteivel kísért - kisebbségi nyelvtörvény kibővítésének lehetőségei felől érdeklődött. Schuster jelezte: szerinte a már hatályos törvény jelenlegi változata is sikernek tekinthető.

Rudolf Schuster nagyrabecsüléssel szólt arról, hogy vendéglátója, Göncz Árpád támogatja a kassai oktatási központ létrehozásának gondolatát.