Oroszország egész területén tart a szavazás<br/>

Vágólapra másolva!
Oroszország legnyugatibb részén, a kalinyingrádi megyében is megnyíltak vasárnap reggel a szavazóhelyiségek, így a tizenegy időzónára felosztott ország egész területén megkezdődött az elnökválasztás első fordulója.
Vágólapra másolva!

Moszkvában egy órával korábban - közép-európai idő szerint reggel hét órától - adhatják le szavazataikat a választópolgárok. A tervek szerint Vlagyimir Putyin ügyvezető államfő, miniszterelnök, a választás toronymagas esélyese, valamint legfőbb ellenfele, Gennagyij Zjuganov, a kommunista párt vezetője vasárnap délelőtt Moszkvában járul az urnák elé. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint mindenhol este nyolc óráig tartanak nyitva.

Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint egy órával a zárás előtt a Kamcsatkán fekvő Korják Autonóm Körzetben a szavazásra jogosultak 63,4, míg a Csukcs Autonóm Körzetben 64,1 százaléka élt választójogával. Az érvényességi küszöb 50 százalék.

Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette vasárnap reggel nyolc órakor Csecsenföldön is kinyitott a 340 szavazókör. A csecsen harcosok provokációitól tartva az orosz hatóságok úgy döntöttek, hogy minden szavazókört körülvesznek a rendfenntartó erők alakulatai. Incidensekről eddig nem érkezett hír.

Igor Szergejev védelmi miniszter, miután Moszkvában leadta szavazatát, hangsúlyozta, hogy reményei szerint a szakadár kaukázusi köztársaságban zökkenőmentesen, szabályosan zajlik le a választás.

Az első előzetes eredményeket már vasárnap este, az utolsó szavazókörök bezárása után közzéteszik.

(MTI)

Ajánló:

z [*****] összeállítása az orosz elnökválasztásról

Korábban:

(2000. március 25.)