Magyar-román huzavona<br/>

Vágólapra másolva!
Több órás késéssel írták alá tegnap a határokon átnyúló szennyeződések megelőzéséről szóló együttműködési megállapodást Magyarország, Románia, Szlovákia és Ukrajna környezetvédelmi miniszterei. A Greenpeace egy nemzetközi konferencián a cianidos technológiát alkalmazó romániai aranybányák jelentette állandó veszélyre figyelmeztetett.
Vágólapra másolva!

A négy miniszter tegnap aláírt közös nyilatkozatának egyik leglényegesebb pontja a környezeti felelősség elvének kimondása. A Tisza vízgyűjtőjén található országok szakminiszterei - Pepó Pál magyar, Romica Tomescu román-, Miklós László szlovák-, és Ivan Zajec ukrán tárcavezető - több más közös program megvalósításában is megállapodtak. Mindannyian elfogadták, hogy támogatják az EU kezdeményezésére a szennyezések okainak kivizsgálására megalakult munkacsoport tevékenységét. Az eredetileg délután 4 órára meghirdetett jegyzőkönyv-aláírási ceremónia elsősorban a magyar és a román fél között kialakult polémia miatt több órát csúszott. Információink szerint Romica Tomescu - megfelelő kormánymeghatalmazás hiányában - nem volt hajlandó elfogadni, hogy az integrált (azaz valamennyi, a szennyezésekben szerepet játszó körülményre vonatkozó) fejlesztési program bekerüljön a megállapodásba. A bukaresti miniszter vitatta a magyar és az ukrán delegáció egyes, a szennyezések súlyosságát bizonyító mérési adatait is. Tomescu a négy miniszter közös sajtótájékoztatóján ezzel kapcsolatban kijelentette: csak a nemzetközi szakértők által is hitelesített laboreredményeket hajlandók elfogadni. A Magyarországot a későbbiekben fenyegető veszélyekről szólva a román delegációvezető úgy fogalmazott: új szennyezéshullám csak a körülmények (kedvezőtlen időjárás és a kitermelés során elkövetett mulasztás) szerencsétlen összejátszásakor következhet be.

Pepó Pál elégedett volt az elfogadott közös nyilatkozattal. Közölte: a tárgyalásokon kérte a veszélyes üzemek ellenőrzésének szigorítását, a potenciális szennyezőforrások mielőbbi feltérképezését. Úgy tudjuk, a szaktárca ismételt kérése ellenére sem kapott tegnap Magyarország tételes kimutatást a Tiszát fenyegető létesítmények károsanyag-kibocsátásáról. Sikerült viszont előrelépni az Orbán Viktor miniszterelnök közelgő romániai látogatásán ratifikálni kívánt magyar-román környezetvédelmi egyezmény módosításában. Ebben a tervek szerint kimondják a környezeti károkért való állami felelősség, és a kockázatcsökkentés elvét. A miniszteri találkozóval párhuzamosan a Közép-Európai Egyetemen nemzetközi tanácskozás zajlott a Tiszáról. A rendezvényen a Greenpeace képviselői is ismertették tapasztalataikat. A zöldmozgalmat képviselő Andreas Bernstorff szerint elsősorban a cianidos technológiát alkalmazó romániai aranybányászat jelent állandó kockázati tényezőt.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Képek, film a Tiszáról, a szennyezések története, linkek

Korábban: