Az olasz államfő másodszorra elfogadta D'Alema lemondását <br/>

Vágólapra másolva!
Olaszországban hivatalosan is kezdetét vette a kormányválság: Carlo Azeglio Ciampi államfő elfogadta Massimo D'Alema miniszterelnök lemondását, és csütörtökön megkezdi konzultációit a parlamenti pártok vezetőivel egy új kormány felállításának lehetőségéről.
Vágólapra másolva!

Az ilyenkor szokásos "rituálénak" megfelelően a köztársasági elnök egyelőre csak feltételesen fogadta el a kormány fejének leköszönését, a felmentés akkor válik véglegessé, amikor az államfő már meg tudja nevezni a kormányalakításra kijelölendő személyt. Ciampi felkérte D'Alemát, hogy a folyamatban lévő ügyek kezelése céljából addig is maradjon hivatalában.

A jelen pillanatban csak annyit lehet tudni, hogy ki az, aki biztosan nem kap ilyen megbízást: Massimo D'Alema. Nemcsak azért, mert a balközép pártok egyike sem akarja őt tovább a kormány rúdjánál látni, de maga az érintett sem kívánja betölteni a továbbiakban ezt a posztot.

Mint az [*****] beszámolt róla D'Alema a vasárnapi tartományi választásokon elszenvedett súlyos vereség után távozik a színről, magára vállalva a kudarc teljes felelősségét. Mint a szenátusban szerda délelőtt elmondta, szeretne a háttérben tovább munkálkodni a balközép erők ügyéért.

A balközép koalíció pártjai szerda estig még nem egyeztek meg abban, hogy kit javasoljanak miniszterelnöknek Ciampi csütörtökön kezdődő és pénteken befejeződő konzultációin. Azt azonban már érzékelni lehet, hogy egyikük sem akar a Baloldali Demokraták (DS) soraiból választani, hiszen D'Alema egyik legfőbb "gyengesége" az elmúlt hetek kampánya során - legalábbis ellenfelei ezt az érvet aknázták ki a leghatásosabban - éppen az volt, hogy az egykori kommunista párt utódszervezetének a mezében vezette az országot.

Két név látszik esélyesnek arra, hogy a balközép (a DS-en kívül az Olasz Néppárt, a Romano Prodi alakította Demokraták, az Armando Cossutta vezette kommunisták, a zöldek, a centrista UDR, de még a kormányban helyet nem foglaló szocialisták is) közmegegyezéssel elfogadja. Ez pedig Giuliano Amato kincstárügyi miniszter és Antonio Fazio, az olasz központi bank (Bankitalia) vezetője. Bármelyikük lesz is a kormányos, az lesz a feladata, hogy elvezesse az országot a parlamenti ciklus végéig (jövő tavaszig), és megszervezze a május 21-re kiírt népszavazást a választási rendszer reformjáról.

A tartományi választásokon elsöprő győzelmet aratott jobbközép pártszövetség (Polo), valamint az északi tartományokban vele szövetségre lépett Északi Liga azonban senkit nem kíván javasolni egy most alakítandó új kormány élére. Egységesen a parlament azonnali felosztását sürgetik, ezért új választások kiírását fogják javasolni a köztársaság elnökének.

(MTI)

Korábban:

(2000. április 18.)