Csak évi 30 ezer HIV-fertőzött kerül nyilvántartásba Oroszországban<br/>

Vágólapra másolva!
Oroszországban idén várhatóan csak 30 ezerrel nő a nyilvántartott HIV-vírushordozók száma. A nyilvántartásba nem vett betegek száma azonban elérheti a 300 ezer főt is. Az oroszországi fertőzöttek 80 százaléka 15-25 év közötti fiatal, többségük a vírust fertőzött injekciós tűvel kapja meg.
Vágólapra másolva!

Az UNAIDS ENSZ-program keretében Moszkvában rendezett konferencián Vagyim Pokrovszkij professzor, az orosz AIDS-ellenes központ vezetője elmondta: a HIV-fertőzöttek 80 százaléka 15-25 éves fiatal, vagyis "egy egész nemzedéket fenyeget a kór". Az orosz helyzet sajátossága, hogy itt nem elsősorban nemi érintkezés útján, hanem főként fertőzött injekciós fecskendőkön keresztül terjed a betegség.

Oroszország területén 1987 óta - amikor először vettek nyilvántartásba HIV-fertőzöttet - 570 ember halt meg AIDS-ben, s jelenleg 150 AIDS-beteget tartanak nyilván (a betegség kialakulása és a fertőzés között 10-12 év is eltelhet).

Az orosz egészségügyi szakember szerint jelenleg valójában csak a nemzetközi szervezetek küzdenek az AIDS ellen Oroszországban, noha a súlyos problémák megoldásához a legfelső szinten elfogadott programra lenne szükség, hiszen "nemzeti katasztrófa fenyeget".

Oroszországban egyébként a kalinyingrádi terület a legfertőzöttebb körzet, de például Irkutszkban is gyors ütemben terjed a betegség. A szibériai városban a fiatalok számára már megtiltották a véradást, s a helyi büntetés-végrehajtás vezetői bejelentették: külön kolóniát hoznak létre a HIV-fertőzötteknek (az irkutszki területen csaknem ezer a nyilvántartott HIV-fertőzöttek száma), a tervek szerint az egykoron hírhedt gulágtáborban, a Bodajbo aranybányában.

(MTI)

Ajánló:

Olvassa el a Család+Egészség rovat összeállítását!