Kórházba szállították a cseh kormányfőt<br/>

Vágólapra másolva!
Kórházba szállították péntek délelőtt Milos Zeman cseh kormányfőt. Zeman éppen az észak-morvaországi Ostravában az iskolai szakszervezetekkel tárgyalt, amikor hirtelen rosszul lett.
Vágólapra másolva!

A cseh miniszterelnököt azonnal a városi kórház belgyógyászati osztályára szállították. Jaromír Kuca, a kormányfő tanácsadója elmondta, hogy Zeman állapota nem veszélyes. A kormányfő vesetájékon érzett éles fájdalmat.

Az első vizsgálatok szerint vagy veserohama volt a cseh kormányfőnek, vagy esetleg egy korábbi megfázás következménye lehet a mostani rosszullét. A miniszterelnök a vizsgálatok befejezése és egy rövid pihenő után folytatni fogja látogatását az észak-morvaországi régióban - közölte Jaromír Kuca

(MTI)

Ajánló:

angolul