Akár halálra is ítélhetik a kémkedéssel vádolt zsidókat Iránban <br/>

Vágólapra másolva!
Iránban hétfőn folytatódott tizenhárom, kémkedéssel vádolt zsidó pere. A tárgyalás április 13-án kezdődött és akárcsak akkor, most is zárt ajtók mögött folyik. Amennyiben a vád beigazolódik, akkor akár halálra is ítélhetik őket.
Vágólapra másolva!

A tárgyalás színhelyéül szolgáló épület környékét reggel óta ellepték a vádlottak hozzátartozói, a helyi zsidó közösség tagjai, nyugati diplomaták és újságírók.

Teheráni hivatalos állítás szerint a vádlottak az Egyesült Államok és Izrael javára kémkedtek. A két ország alaptalannak nevezte és visszautasította az iráni állításokat. A vádlottakat több mint egy éve tartóztatták le, hárman közülük óvadék ellenében február óta szabadlábon védekezhetnek.

Az iráni televízió jelentése szerint négy vádlott a múlt hónapi tárgyaláson beismerő vallomást tett és kegyelmet kért. Védőügyvédjük szerint azonban ezt a vallomást nem lehet figyelembe
venni, mert nem védőik jelenlétében nyilatkoztak.

A tárgyalás jelentős nemzetközi érdeklődés mellett zajlik. A pert megfigyelők az Amerika-ellenes iszlám keményvonalasok és a Mohammad Hatami elnök mérsékelt szárnya között hatalmi harc egyik fejezetének tekintik. Az igazságszolgáltatásban az iszlám keményvonalasok vannak túlsúlyban.

Amennyiben a vádlottak bűne beigazolódik, súlyos börtönbüntetés vár rájuk: ha a bíróság úgy találja, hogy tevékenységükkel veszélyeztették az állam biztonságát, még halálra is ítélhetik őket.

(MTI)

Korábban:

(2000.04.13.)