Leváltották az örmény kormányt<br/>

Vágólapra másolva!
Robert Kocsarján örmény elnök kedden menesztette a múlt év október 27-i parlamenti lövöldözés után kinevezett kormányfőt, Aram Szárkiszjánt - az akkor meggyilkolt miniszterelnök fivérét - és Vagarsak Arutyunján védelmi minisztert. Azállamfő az ellene irányuló ármánykodással indokolta a miniszterelnök és a védelmi miniszter váratlan leváltását.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök leváltása az örmény alkotmány értelmében automatikusan a teljes kormány menesztését vonja maga után, és Kocsarján szerdán megkezdi a konzultációkat egy új kabinetről a politikai pártokkal.

Az államfő televíziós beszédében kijelentette, ami az országban folyik, már közvetlenül az állam alapjait kezdte megingatni. "Egyes miniszterek politikai játszmái életformává váltak" - mondta.

Kocsarján a leváltott kormányfőt és a védelmi minisztert tette felelőssé azért, hogy a kormányzásból hiányzott az egységes akarat és irányítás, kiéleződtek a gazdasági problémák, és bomlásnak indult a hadsereg. A jelenlegi helyzet folytatódása a hadsereg széthullásával és politikai szétforgácsolódásával, a beruházások teljes leállásával és az ország nemzetközi tekintélyének süllyedésével fenyegetne - indokolta a kormány leváltását Kocsarján.

Az elnök utalt arra, hogy a Szárkiszján vezette kormány nem volt hajlandó együttműködni vele, jóllehet az örmény alkotmány a kormány és az elnök szoros együttműködését feltételezi. Kijelentette: Aram Szárkiszján menesztése különösen nehéz döntés volt számára, tekintettel arra, hogy a miniszterelnök testvére, Vazgen Szárkiszján, a "jelentős államférfi" tavaly október végén terrorista merénylet áldozatául esett.

A védelmi tárca menesztett vezetőjét Mihail Arutyunján miniszterhelyettes váltja fel ügyvezető miniszterként, míg a többi miniszter ügyvezetőként helyén marad az új kormány felállásáig.

(MTI)