II. János Pál pápa még a 80. születésnapján is dolgozik<br/>

Vágólapra másolva!
A legtöbb nyolcvanéves azzal tölti napjait, hogy összegzi az életét, esetleg néhány barátjával találkozik. Nem úgy II. János Pál pápa, aki május 18-án munkával ünnepli 80. születésnapját. A pápa több rekordot tart Vatikánban, például: a szentatya a legtöbbet utazó vallási vezető.
Vágólapra másolva!

II. János Pál pápa

Ezektől eltekintve a katolikus vallási vezető napja ugyanolyan dolgosan fog telni, mint annak az embernek, aki soha nem akar szabadságra menni. Manapság azonban már beismeri a pápa, hogy fizikailag folyamatosan gyengül, ezért munkanapjai is egyre rövidülnek. Gyakrabban tart pihenőt, és köztudott, hogy este hat-hét óra körül már lefekszik aludni.

Megfigyelők szerint a pápa, egészségének megőrzése érdekében számos gyógyszert szedhet, legalábbis ezzel magyarázzák a szentatya vörösségét és puffadtságát. Köztudott az is, hogy a vallási vezető Parkinson kórban szenved és az 1981-es merényletben is sérüléseket szenvedett.

A pápa elődeinél is több külföldi utat tett, több mint 120 országban járt már. Egészségi állapotát már nagyon megviselik a külföldi utak, így az idén már nem is utazik sehová. Az elmúlt hétvégén a portugáliai Fátimában járt a pápa, ahol boldoggá avatott két személyt és ahol bejelentette: közzé teszi a harmadik fátimai titkot, amiről jó néhány év óta, csak vallási vezetők tudtak.

A katolikusok többsége természetesen megünnepli a szentatya születésnapját. A brit és a walesi püspök levélben küldték el jó kívánságaikat a vallási vezetőnek. Ebben az áll: a pápa tettei ragyogó példája annak, miként kell egy vallási vezetőnek viselkednie gyorsan változó világunkban.

Mások szerint a pápa születésnapja jó alkalmat ad arra, hogy értékeljék II. János Pál eddigi tevékenységét, szerintük ugyanis a szentatya nagyképű.

Hans Kung, köztiszteletben álló svájci katolikus teológus professzor szerint a pápa utódjának összetett személyiségnek kell lennie. A professzor szerint az csak egy kevesebbet utazó és többet tanuló pápa képes elfogultság nélkül megvizsgálni a pápaság történelmét.

A csütörtökön 80 éves Karol Wojtyla – II. János Pál pápa – számos rekordot tart Vatikán első számú vezetői között: így ő a legtöbbet utazott, az első lengyel és a legtöbb szentet felavató pápa. 80. évével azonban nem tart rekordot. Azonban személyisége az akaraterő és az állhatatosság kivételes kombinációja.


Ajánló:

A szentatya életrajza, levelei, rendelkezései, beszédei. (angolul)