A fegyveresek vezetője kormányfőnek nyilvánította magát a Fidzsi-szigeteken<br/>

Vágólapra másolva!
George Speight, aki pénteken túszul ejtette a Fidzsi-szigetek miniszterelnökét és kormányának tagjait, szombaton kormányfőnek nyilvánította magát. A túszszedő egy ellenzéki képviselő fia és mint közölte, megalakította kilenctagú kormányát.
Vágólapra másolva!

A csendes-óceáni szigetországban pénteken Ratu Sir Kamisese Mara államfő rendkívüli állapotot hirdetett. A rendőrség főparancsnoka támogatásáról biztosította az elnököt. A rendőrök a nap folyamán közel háromszáz fosztogatót tartóztattak le. A hadsereg parancsnoka is az államfőt ismerte el főparancsnoknak, és szombaton is megerősítette, hogy a hadsereg nem támogatja az államcsínyt.

George Speight bejelentette, hogy Mahendra Chaudhry miniszterelnök és miniszterei "őrizete alatt maradnak." A fegyveresek vezetője több tucat személyt tart fogva a parlament épületében. Elmondta, hogy valamennyien jól vannak. Az államfő által bejelentett rendkívüli állapotot érvénytelennek nevezte.

Az ország előző kormányfője, Sitiveni Rabuka, aki államcsínnyel jutott hatalomra 1987-ben, pénteken többször tárgyalt a parlamentet megszállva tartó fegyveresekkel. Egyelőre nincs olyan jel, amely arra utalna, hogy bármiféle köze lenne Speighthez és társaihoz. Közben a puccsisták pisztolyt fogták Chaudhryra és közölték, hogy megölik, ha a fegyveres erők nem távoznak a parlamenttől.

(MTI)

Korábban:

(2000. május 19.)