Etiópia cáfolja, hogy Eritrea elfoglalására törekszik <br/>

Vágólapra másolva!
Az Eritreába benyomult etióp hadsereg elfoglalta a szudáni határ közelében fekvő Om-Hadzser várost.
Vágólapra másolva!

Az addisz-abebai kormány vasárnapi közleménye szerint az etióp hadsereg jelentős veszteségeket okozott a megfutamított eritreai erőknek, amelyek most az Om-Hadzsertől több mint 100 kilométerre északra fekvő Teszenej környékére vonulnak vissza.

Az ország délnyugati részén fekvő nagyvárost három nappal a stratégiai jelentőségűnek mondott Barentu város elfoglalása után és nyolc nappal az Eritrea elleni offenzíva megindítását követően vette be az etióp hadsereg. Az addisz-abebai rádió szerint az etióp katonák a nyugati arcvonalra összpontosítják támadásaikat, más frontszakaszokon csitult a harcok hevessége.

Az etióp kormány közleményében beszámolt arról, hogy az ország légiereje a középső fronton megsemmisített egy eritreai légvédelmi üteget Mendefera településen, és érzékeny csapást mért egy katonai kiképzőközpontra Szavában.

Addisz-Abeba előző nap Maidima elfoglalását jelentette be, amely mindössze 40 kilométernyire terül el Mendeferától. Ez utóbbi városon keresztül megnyílik az út a hódító hadsereg előtt az 54 kilométerre fekvő eritrüai fővárosba, Aszmarába.

A feltartóztathatatlannak tűnő előrenyomulás ellenére Etiópia cáfolja, hogy az Afrika szarván fekvő szomszédos állam bekebelezésére törekedne.

Eritrea a II. világháborúig olasz gyarmat volt, majd brit közigazgatás alatt állt, mielőtt 1952-ben Etiópia tartománya lett. Egy elkeseredett gerillaháború után, amely 1991-ben a marxista etióp rezsim bukásával végződött, Eritrea 1993-ban - Etiópia áldásával - függetlenné vált.

Az Afrikai Egységszervezet mindkét országot felszólította már, hogy vessen véget két éve tartó határháborújának, amely május 12-én tört ki ismét, és egyezzen meg a vitás kérdésekben. Olasz lapok szerint Rino Sterri olasz külügyi államtitkár az Európai Unió képviseletében közvetíteni akar a konfliktusban. Az újságok úgy tudják, hogy vasárnap vagy hétfőn utazik Aszmarába, majd Addisz-Abebába látogat.

A berlini külügyminisztérium vasárnap felszólított minden Eritreában tartózkodó német állampolgárt, hogy a lehető leggyorsabban távozzon az országból. A Lufthansa még menetrendszerűen, hetente négyszer indít járatokat Aszmarába.

Washington már korábban sürgős távozásra buzdította az Eritreában lévő amerikai állampolgárokat, és kimenekítette a nagykövetségen nélkülözhető diplomatákat.

(MTI)

Ajánló:

fontos információkkal, linkekkel az afrikai eseményekről.

Korábban:

(2000. május 19.)