Titkos iraki-izraeli tárgyalások folynak palesztin menekültek befogadásáról<br/>

Vágólapra másolva!
A The Observer brit vasárnapi lap értesülése szerint titkos tárgyalások folynak Bagdad és Jeruzsálem között több százezer palesztin menekült iraki befogadásáról cserébe azért, ha Izrael segít Irak diplomáciai elszigeteltségének feloldásában.
Vágólapra másolva!

A brit lap szerint 15 hónapja keresték meg iraki illetékesek az izraeli vezetést azzal a javaslattal, hogy "ha Jeruzsálem segít Irak diplomáciai elszigetelődésének a feloldásában, Bagdad megszervezi több mint 300 ezer, Libanonban élő palesztin menekült befogadását Irakban, és tompít az izraeli állammal szembeni ellenséges retorikáján".

Libanon palesztin lakossága jelenti az egyik legjelentősebb biztonsági veszélyt Izraelre, ha a zsidó állam a nyáron végrehajtja a dél-libanoni területekről tervezett kivonulását. A palesztinok Irakba telepítésével jelentős problémától szabadulna meg Jeruzsálem - emlékeztet a The Observer.

Washingtonban, Londonban, Ammanban és Jeruzsálemben hivatalos források a héten megerősítették a két ország közötti kapcsolatfelvételt és az iraki javaslatot.

A The Observer értesülése szerint négy magas szintű kapcsolatfelvételre került sor a két állam illetékesei között Jordániában, Görögországban és az Egyesült Államokban: a legelsőre Husszein jordániai király tavaly februári temetésekor Ammanban, az utolsóra szintén a jordániai fővárosban idén februárban.

Az elmúlt 20 évben legkevesebb három alkalommal tárgyalt egymással Irak és Izrael, mindig akkor, amikor Szaddám Huszein rezsimje nagy nyomás alatt állt. Izraelnek érdekében áll, hogy semlegesítsen bármilyen lehetséges veszélyt a környező államokból.

"Szaddám egy tökéletes pragmatista. Bárkivel tárgyal, ha azt hiszi, az segítséget nyújthat. Bármit kész felajánlani, ha úgy véli, hogy tárgyalópartnerei azt nagyon akarják" - mondta az iraki elnök egy volt tanácsadója a brit újságnak.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)