Háromezren tüntettek Belgrádban a Studio B mellett<br/>

Vágólapra másolva!
Mintegy háromezer ember tüntetett vasárnap este Belgrádban - immár az ötödik egymást követő napon - a belgrádi ellenzéki és független médiumok e heti kormányellenőrzés alá vonása ellen. A rövid megmozdulás békésen ért véget.
Vágólapra másolva!

A tüntetők most is az ellenzéki vezetésű belgrádi városházánál gyűltek össze, ahol a szerda hajnalban kormányellenőrzés alá vont - addig a Vuk Draskovics vezette ellenzéki Szerb Megújhodási Mozgalom befolyása alatt álló, idén januártól más ellenzéki pártok előtt is nyitott - Studio B belgrádi tévé régi újságírói híreket olvastak fel.

Felolvasták azt a közleményt is, amelyben az ellenzék az előző napokban őrizetbe vett aktivisták azonnali elengedését követelte. Sürgették azt is, hogy az ellenzék két képviselője ügyvédek és orvosok társaságában meglátogathassa őket, valamint a kórházban ápolt ellenzékieket. Egyes lapjelentések szerint a tüntetők és rendőrök szerdai és csütörtöki összetűzéseiben összesen mintegy kétszáz személy sebesült meg; egy részüket kórházban ápolják.

Ellenzéki aktivisták a "Szabad Szerbia" című brosúrát osztogatták, amelyet az ellenzéki pártok négy napja adnak ki. A háromnegyed órás megmozdulás incidens nélkül ért véget. Belgrádban a hét végén bizonytalanság övezte a szerb ellenzéki küldöttség esetleges jövő heti moszkvai tárgyalásait, amelyet Draskovics jelentett be pénteken.

A Draskovics által a küldöttség tagjaként megjelölt másik két ellenzéki vezető, Zoran Djindjics és Vojiszlav Kostunica pártjai nem tudtak részleteket közölni az útról. Hét végi orosz hírügynökségi jelentés szerint Moszkvában cáfolták Draskovics és orosz vezetők e heti, nem hivatalos kapcsolatfelvételét. Draskovics vasárnap ezt azzal próbálta cáfolni, hogy az orosz külügyminisztérium nem adott ki hivatalos közleményt az ügyben.

Belgrádi jelentés szerint a rendőrség vasárnap is előállított több ellenzéki aktivistát néhány szerbiai városban.

(MTI)

Ajánló:

Olvassa el a Tilos üzenetét a rádió honlapján!

Korábban:

(2000. május 20.)